Bevándorlás és terror nem függ össze. Hanem ugyanaz. A kettő inkább intenzitásában különbözik, lényegében nem. Persze állításom magyarázatra szorul, s természetesen nem is maradok adós vele, ám mielőtt belemelegednénk, vegyük a kategorikus szillogizmusok egy szép példáját, amelyet – hogy Behemótot idézzem – „bizonyosan érdeme szerint megbecsülnének olyan szakértők is, mint Sextus Empiricus, Martianus Capella, sőt maga a nagy Arisztotelész.”
Nos, ha a jelenünkben zajló európai iszlamista terrortámadásokat évtizedek óta Európában élő, esetleg már itt született mohamedánok, második, harmadik generációs bevándorlók követik el, azaz a ma terroristái a tegnap bevándorlói, akkor feltételezhető, hogy a ma bevándorlói, illetve gyermekeik közül néhányan a holnap terroristái lesznek.


Erkölcsök és igazságok
Persze a terror és az bevándorlás között feszülő logikai ívnél van sokkal izgalmasabb vetülete is a problémakörnek. Nem az a meglepő ugyanis, hogy most idejönnek a migránsok, és megpróbálnak bennünket megölni, hanem az, hogy ezt eddig nem tették.
A világban fennálló egyenlőtlenség – függetlenül attól, hogy mit gondolunk mi, ennek az egyenlőtlenségnek az előnyös oldalán állók a jogról, az igazságról, a munkáról és a szerencséről – mélységesen sérti azokat, akik a szerencsétlenebb oldalra születtek. Természetesnek hiszem, hogy ők ezt az egyenlőtlenséget igazságtalannak, felháborítónak, alkalmasint égbekiáltó elnyomásnak gondolják, s úgy érzik, mindent meg kell tenniük azért, hogy felszámolják.
Abban a világban, ahonnan ők jönnek napi egy-két dollárnyi pénzből élnek az emberek. Nálunk egy doboz kutyaeledel kerül ennyibe. Ahonnan ők jönnek, ott a halál természetes és hétköznapi, az erőszak a rutinszerű ügyintézés része, vallásos, babonás hagyományok virágoznak, és a társadalmi igazságról, vagy igazságtalanságról nem elméleti, jogfilozófiai vitákat folytatnak, hanem a nyers erő előtt meghajolva veszik tudomásul az aktuális társadalmi valóságot.
Ebben a közegben igazán nem is kérdés az, hogy a gazdag fehéreket legjobb lenne agyonlőni és elvenni gazdagságukat. Még azt sem gondolom, hogy ezzel a felfogással nagyon távol állnának az erkölcsi igazságtól. Kimondhatatlanul embertelen nyomorban élnek ők, mihozzánk képest, ráadásul mi az ő nyomoruknak, ha nem is feltétlenül okozói, de mindenképpen haszonélvezői vagyunk. S, mert hasznunkat keressük, érdekeltek vagyunk az ő nyomorúságuk fennmaradásában.
Tény, hogy az ő nyomorukat az általunk működtetett és általunk élvezett globális kapitalizmus okozza, ugyanakkor tény az is, hogy ebben a rendszerben bármelyik egyén, és bármelyik közösség megtalálhatja a maga boldogulását, ha elég talpraesett. De azért szögezzük le: a bárki nem mindenki! És mivel nem mindenki, hát a többség okkal elkeseredett, agresszív, és így vagy úgy, de részt követel a mi jólétünkből.
Hogy tehát nekilódulnak, ha tehetik, s itt Európában keresnek jobb életet, azon semmi csodálkoznivaló nincs. Hogy amikor csalódnak a jobb élet reményében – akár generációs próbálkozások után veszítve el türelmüket – úgy döntenek, hogy akkor inkább a paradicsomi hurrik ölében keresik a boldogságot, és meggyilkolnak közülünk annyit, amennyit csak tudnak, hát sajnos az sem meglepő. Megjegyzem a gazdagok kifosztásában nekünk is van gyakorlatunk. Alkalom adtán kiraboltuk a zsidókat, a svábokat, később a felső középosztályt, esetleg úgy általában a középosztályt, szóval megy ez nekünk is.


Csalódások és bosszúvágyak
De vissza a meglepetéshez! Európa a maga végtelen gazdagsága dacára a legnyitottabb kontinens. Szinte semmilyen módon nem gondoskodik a maga védelméről. Határain nem pusztán az ott lakók, de bárki ki-be sétálhat, hadserege nincs, vezető politikusai a wilkommenskultur jegyében szelfiznek a jövevényekkel, és amikor a törvények betartásának fontosságát hangoztatják az aggodalmaskodók, akkor jó esetben csak vállvonogatás, olykor némi fasisztázás a válasz. Ilyen körülmények között ki nem indulna neki a veszélyes útnak? Mi magyarok, lengyelek, románok is százezerszámra keressük a jobb élet lehetőségét kicsit nyugatabbra, s nekünk nem is annyira rossz, mint a szíriaiaknak, afgánoknak, etiópoknak. Mégis megyünk, ha mehetünk. Hát ők, hogyne jönnének.
Az persze lényeges különbség, hogy mi, amikor csalódunk a londoni munkavállalás eredményeiben, nem állunk neki lemészárolni az angolokat, németeket, franciákat. Jól szocializált európaiak vagyunk mi, tudjuk, hogy a kudarcaink a hibás alkalmazkodásból, az elégtelen felkészülésből, a helytelen stratégiából, a tévesen megválasztott taktikából következnek. Mi több, mi még azt is tudjuk, hogy az öngyilkos merényletnek egyetlen szűz háremhölgy sem lesz jutalma a túlvilágon. Nekik azonban más van a fejükben. Nagyjából az, hogy nem csak otthon, a sivatagban, de még itt is ki tudunk szúrni velük, hiába jöttek ide. Nem is nagyon van más válaszuk, mint a bosszú.
És hadd írjak ide egy kitérő jellegű, de fontos megjegyzést az iszlám terrorizmusról. Amikor ugyanis a terroristák céljáról fecseg sajtó és elemző, mélységesen félreértik az iszlám terrortámadások lényegét, tartalmát. Mi európaiak európai ésszel, racionális okokat keresve próbálunk magyarázatot találni egy nem racionális viselkedésre. Pedig ebben a tekintetben az iszlám terrorizmus jelentősen különbözik a korábbról ismert terrortámadásoktól. Míg, mondjuk Gavrilo Principnek vagy Urlike Meinhofnak volt konkrét politikai célja, egészen jól körülhatárolható szándéka, függetlenül egyébként attól, hogy célja és eszköze között volt-e megfelelés, addig az iszlám terroristának nincs evilági célja. Ő a mennyibe megy, amikor robbant. És azok, akik küldték, ugyancsak ezen a bázison gondolkodnak. Azaz az iszlám terror mögött nincsenek értelmes célok, átgondolt logikai építmények, mint amilyeneket az elemzők feltételeznek, hogy például a muzulmán bevándorlók elutasításával nő a sértődött s radikalizálódó muzulmánok száma. Ez – ha van is ilyen megfontolás – pusztán járulékos nyereség. A cél ennél egyszerűbb: meg kell ölni egy csomó hitetlent, mert az istennek tetsző cselekedet.


Őrök, zsarnokok, gyilkosok
Persze nem gondolom én azt, hogy minden arab, vagy néger ilyen végtelenül egyszerűen gondolkozna, még kevésbé, hogy valamilyen genetikai, vagy faji ok késztetné őket e kommunista tempóra. Éppen az a mi szerencsénk, hogy nagyon is szép számmal akadnak ennél okosabb emberek is a harmadik világban.
Mert, ha rácsodálkozunk arra, eddig miért nem jöttek, hát egyebek mellett azt fedezhetjük föl, hogy azért nem, mert nem engedték őket. Európa jólétét, nyitottságát, fegyvertelenségét, néhány tucat állig felfegyverzett zsarnok óvta, akik emerre jó szomszédaink, amarra jó határőreink voltak. Az összes közel-keleti diktátor a mi európai békénket és biztonságunkat vigyázta, illetve, akik még hatalmon vannak közülük, azok most is lelkesen őrzik az Európa-gyepüt. Marokkótól Lappföldig székes félkörben őrködnek határainkon. S cserébe csak annyit kérnek, hadd zsákmányolják ki ők az övéiket. Ezt mi kegyesen engedélyezzük, s határőreinket ellátjuk bombákkal, géppuskákkal és szőke kurvákkal, ha netán megunnák a hazai kínálatot.
De, ha mi, európaiak egyszer csak úgy gondoljuk, hogy a baráti zsarnokokra nincs szükségünk, hogy előnyösebb nekünk, ha nem ők, hanem mégis inkább mi zsákmányoljuk ki az ő népeiket, s így javunkra válik az ő felkoncolásuk, jó a demokrácia és szabadság ott is, ahol eddig ők ezt nem engedték, akkor bizony kevés lehetőség közül választhatunk. Vagy mellékeljük a demokráciához az európai életszínvonalat, vagy elkezdjük magunk őrizni a határainkat, esetleg megtanuljuk tudomásul venni, hogy időnként lemészárolnak közülünk néhány tucatot. Bizonyosan ez utóbbi a legolcsóbb megoldás – s ebben a tekintetben, különösen nagyvállalkozói, befektetői szemmel nézve fölöttébb vonzó –, de lehet, hogy mégsem a legjobb…

Ti mind egyéniségek vagytok!
Ti mind különbözőek vagytok!
Mindent magatoknak kell megoldanotok!
Nektek önállóan kell gondolkoznotok!
Nem kell követnetek engem!
Nektek nem kell követni senkit sem!
…de talán a Boldogok a sajtkészítők blogot a facebookon mégis…