HTML

Boldogok a sajtkészítők

- Következő! … Kereszthalál? - Igen. - Kimész az ajtón, balra fordulsz, fogsz egy keresztet. - Következő! ... Kereszthalál? - Igen. - Jó. Kimész az ajtón, balra fordulsz, fogsz egy keresztet. Következő!... Kereszthalál? - Ó nem. Szabadláb. - Mi? - Engem elengedtek. Azt mondták, nem csináltam semmit, szabadon élhetek valahol egy kis szigeten. - Hú! Az nagyon jópofa dolog. Hát akkor eredj! - Nem. Én csak ugrattalak. Valójában kereszthalál. - Ó, már értem! Nagyszerű! Nagyon jó, nagyon jó! Hát, kimész az ajtón... - Igen tudom. Ki az ajtón, balra fordulok, fogok egy keresztet. - Nagyon jó, kösz' szépen. Kereszthalál? - Igen. - Jó...

Friss topikok

  • Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Itt az orvosok egyik esetben sem lehettek volna jók. Azért ez milyen már? (2021.11.08. 19:30) Lengyelországban gyilkosság történt
  • midnight coder: @MEDVE1978: Igen baloldalinak nem nevezhetõk, de liberálisnak pláne nem. (2021.07.28. 15:57) Válogasd meg a szavaidat!
  • szekertabor: A probléma lényege, amit bárki, aki járt már nudista strandon, megerősíthet: a közszemlére bocsájt... (2021.07.28. 09:52) Bimbószabadságharc
  • evilwolf: " és nem kellene a méregdrága Pegazusra költeni az adófizetők pénzét." Azért a kínai vakcina sem v... (2021.07.20. 18:33) Következetesen a lehallgatásról
  • apro_marosan_petergabor: @Homo fideszbirkusz: Helyettem ne igyekezz véleményt mondani. A megzsarolt, megritkított, folyama... (2021.06.10. 21:06) Miért nem találkozik a pápa Orbánnal?

Linkblog

Milyen alapon?

2012.01.11. 09:39 Ratius

Vitára invitál az Egymillióan a sajtószabadságért csoport. Nem az első eset, hogy okos kezdeményezés bukkan elő a facebook-mozgalom berkeiből. Az Operaház előtt rendezett össz-ellenzéki tüntetés kapcsán bölcs felvetéseik születtek. Azt nyilatkozták például, hogy a nemzeti együttműködés monolit rendszerével szemben nem megoldás az ellenzék összeborulása, nem kívánatos egy idétlen ellenmonolit megteremtése. Legújabb felhívásukban ezt a gondolatot fűzik tovább.

 

A Milla, úgy tűnik, valódi választ keres, valódi problémákra. Vitaindítójukban azt írják: A mostani elégedetlenség … nem csupán az Orbán-kormánynak, hanem immár a teljes politikai elitnek szól, a civil ellenzék nem Orbán ellenzéke, hanem a magyar politikai elit ellen van. Ezt támasztja alá a pártot választani nem tudók (vagy inkább nem akarók) elképesztően magas aránya is. Ezek az emberek nem fognak automatikusan szavazókká válni, csak azért, mert egyre több politikai formáció jelenik meg a küzdőtéren. Ezek az emberek nem fogják felülírni a politikával szembeni ellenérzéseiket, csak azért, mert létező (és sok esetben már elhasználódott) pártok összefognak egymással és a civilekkel. Az is valószínű, hogy ezek az emberek nem lesznek hajlandók az MSZP-t vagy Gyurcsányt megtűrni egy ellenzéki koalícióban, csak azért, hogy Orbán leváltható legyen. De a hazai politikai rendszert érintő radikális változások nélkül az ártatlanságukat még el nem vesztett új formációk is hiába szállnak ringbe a szavazatokért, hiszen a most tapasztalható, az elmúlt két évtized csalódásainak köszönhető kiábrándultság minden párttal, minden magát politikusként definiáló személlyel szemben kézzel fogható.”

Mélységesen egyetértek a Milla felvetéseivel. Úgy gondolom, gyökeres változásra van szükség a hazai közéletben. Mindazoknak pedig, akik részt akarnak venni ebben a megújulásban, el kell fogadniuk azt a rendszerkritikus minimumot, amelynek alapján a holnap Magyarországa létrejöhet. Az sem kétséges, hogy a demokrácia alapfeltételeinek szajkózásánál most többet kell mondani. „Nem elég a sajtószabadság melletti elköteleződés, nem elég a perifériára szorultak iránt tevőleges szolidaritás, nem elég az emberi jogok elismerése és védelme, nem elég a demokratikus jogállam konkrétumai melletti kiállás.” Mert a magyar közélet tragikus torzulásaihoz nem az vezetett, hogy a politikai elit megtagadta a demokrácia alapeszméit, hanem olyan tényezők, amelyek már a rendszerváltás idején beleépültek a hazai közéleti struktúrába, s amelyeknek egyike-másika egyébként a nyugati demokráciák számára is súlyos problémát jelent.

Ideje szembenéznünk ezekkel.

 

 

A politika nem csak a politikusoké!

 

Bára a Milla az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalával kezdi a legalapvetőbb szempontok felsorolását, azzal érvelve, hogy a zsarolható politikusok eleve egy antidemokratikus tényezőt jelentenek a magyar politikában, szerintem ez az ügy nem önmagában áll és nem is oldható meg önmagában. Az ügynöki múlt ugyanis semmit nem jelent és akkor sem jár súlyos következményekkel, ha nyilvánosságra kerül. A hazai politikai kultúrában sajnos a „mi kutyánk kölyke” fontosabb szempont, mint a becsület, a derekasság, vagy a hozzáértés. A mi feladatunk nem az, hogy egyeseket megbélyegezzünk, hanem az, hogy ezen a politikai kultúrán változtassunk. És, ha kell, akár a törvény erejével kényszerítsük ki a változást.

A kérdés – mint annyi más kérdés – szorosan összekapcsolódik a levitézlett politikai elit felelőtlen arroganciájával, cinikus hatalmi játszmáival, kasztszerű, arisztokratikus elkülönülésével. A lényeg nem az, hogy egyes kérdésekben zsarolhatóak-e egyes politikusok, hanem az, mennyire tudjuk megbontani ezt a politikai elitet, mennyire tudjuk nyitásra bírni és együttműködésre kényszeríteni. A problémával akkor nézünk szembe, ha azt a kérdést tesszük föl: létezik-e olyan jogi, demokratikus jogállami környezet, amelyben a politikai elit kénytelen megnyílni, amelyben a politikain osztály elkülönülése megáll, sőt visszájára fordul, amelyben a civil közélet és a politika között átjárhatóság, mobilitás, fluktuáció alakul ki. 

És erre a kérdésre egyértelműen igen a válasz. Bár tény, hogy paradox módon a választójog szűkítésével kell elkezdeni a demokrácia helyreállítását. Ki kell mondanunk, hogy ezentúl senki, aki az elnyomó rendszerekben felelős pozíciót töltött be – ügynökként, párt- vagy állami vezetőként, erőszakszervezet tagjaként szolgálta a letűnt rezsimet – nem választható semmilyen politikai feladatra. És ezzel együtt ki kell mondanunk azt is, hogy ezentúl senki, aki már kétszer betöltött politikai tisztséget, többé nem választható meg ugyanarra a feladatra.

Véget kell vetnünk annak, hogy egyesek évtizedeken át üldögéljenek a polgármesteri székben, megélhetési politikusként induljanak újra meg újra a választók kegyeiért, vagy többszörösen „elkúrt” országlás után, ismét miniszterelnöki posztra ácsingózzanak. 

 

El a kezekkel a zsebemtől!

 

Második pontjában a pártfinanszírozás rendszerének átalakításáról beszél a Milla felhívása, és én ismét azt mondom, nem elég a jéghegyek csúcsát birizgálnia annak, aki hajózható utat akar törni a sarkvidéken. A megoldatlan pártfinanszírozás és a mindent elárasztó korrupció kéz a kézben jár. A párt- és kampányfinanszírozás a gazdasági oligarchiák számára egyértelmű befektetés, amelyet utóbb a bőséges zsákmány követ. Húsz év alatt eljutottunk oda, hogy a magyar közélet már egyáltalán nem közjóról szól, hanem a szűkülő források felett marakodó gazdasági érdekcsoportok küzdőterévé vált. Ilyenformán a kérdés nem pusztán a transzparens kampány- és pártfinanszírozás köré csoportosítható, de sokkal inkább az állami újraosztás monumentális rendszerének újragondolását követeli meg. A probléma nem az, hogy miképpen lehet korrupciómentesen finanszírozni a pártokat, hanem az, hogy milyen módon lehet leválasztani a gazdasági érdekcsoportokat a közéletről, léteik-e olyan egyszerű és egyértelmű megoldás, amelyik rábírja a hazai nagytőkét, és a multinacionális vállalkozásokat arra, hogy illő távolságot tartsanak a politikától. Vagy másik oldalról nézve: van-e lehetőség arra, hogy a korrupció kockázatát és lehetséges nyereségét olyan arányba hozzuk, ami jelentősen csökkenti a korrupcióra irányuló szándékokat.

És a válasz ismét az, hogy igen, a büntetőjogi eszközökön túl is van lehetősége a társadalomnak arra, hogy efféle távolságtartásra ösztönözze a gazdasági szereplőket. Persze az nyilván sokat használ, ha a jog a legszigorúbban fellép a korrupció ellen, ám ennél többet is tehetünk. Megtehetjük például azt, hogy kimondjuk, a személyes felelősségvállalás nélkül semmiféle állami kifizetés nem lehetséges. Megtehetjük, hogy elvárjuk az állam, az önkormányzatok, vagy éppen az állami vállalatok környékén sertepertélő cégektől a végső tulajdonosi és döntéshozói struktúra nyilvánosságra hozatalát, miképpen az állami oldalon is elvárhatjuk azt, hogy egyértelmű legyen, ki a felelős, vagy kik a felelősek egy-egy döntésért.

És, hogy világosabb legyen, miféle magatartást vár e döntéshozóktól a társadalom, azt is megtehetjük, hogy a – ma is feddhetetlenül működő – Állami Számvevőszéket olyan jogosítványokkal ruházzuk föl, amelyekből súlyos következmények származhatnak. Ma ugyanis egy elmarasztaló számvevőszéki vizsgálatnak semmiféle jogkövetkezménye nincs. Ha rosszul gazdálkodik egy önkormányzat, ha eltűnik a vagyon egy állami vállalatból, ha értelmetlennek tűnő beruházásokról dönt a kormány, arra ugyan a számvevőszék rácsodálkozhat, és ezzel sajnos többnyire véget is ér a történet. Én azonban úgy vélem, másképp kellene, hogy legyen. Úgy volna helyénvaló, hogy a gyanús, vagy értelmezhetetlenül hibás döntéseket automatikusan kövesse a büntetőeljárás. Az ugyanis megengedhetetlen és elfogadhatatlan, hogy a demokratikus döntéshozatali struktúrával takarózva, vagy éppen az átláthatatlan tulajdonosi viszonyok mögé elbújva, ne legyen kideríthető: kit, milyen érdek vezet.

A korrupciótól való megszabadulás legnagyobb falatja nyilvánvalóan az lenne, ha az állami újraosztás mértékét olyan szintre szoríthatnánk, amely csekély volta miatt eleve kedvét szegi a cégvilágnak. És itt természetesen nem a szociális, vagy oktatásra költött forintok megnyirbálásáról van szó, hanem az olyan nagyberuházásokról, az olyan hatalmas pénznyelő rendszerekről, mint amilyen egy völgyhíd felépítése, egy stadion létrehozása, egy MÁV, vagy egy BKV üzemeltetése. És ezzel kapcsolatban a valóban radikális javaslatom az, hogy mondjuk ki: ezentúl egyetlen nagyberuházás sem kezdhető meg addig, amíg erről társadalmi vita és helyi, vagy országos népszavazás nem döntött. Véget kell vetnünk annak, hogy milliárdok sorsáról konkrét felhatalmazás nélkül dönthessen a hatalom. Azok a milliárdok ugyanis a mi adóforintjaink. Hogy épüljön-e híd, erőmű, színház vagy múzeum, vagy helyette kórházat és iskolát teremtsünk, vagy ezt a pénzt bármi másra fordítsuk, arról nekünk kell döntenünk. S lehet, hogy olykor majd ostobán döntünk, lehet, hogy néha felelőtlenül húzzuk be a keresztet, de az biztos, hogy egy ilyen rendszerben a kezdeményezőknek ki kell állniuk elénk és világos szavakkal el kell magyarázniuk, mit, miért, és mennyi pénzből akarnak létrehozni. S nem utolsó sorban ellenlábasaiknak is lesz lehetőségük arra, hogy érvekkel hadakozzanak ellenük.

Amíg ugyanis nem azért épül játszótér, mert a településnek szüksége van rá, hanem azért, mert a polgármester haverja a játszótér-építő, amíg nem azért épül völgyhíd, mert az ország közlekedési struktúrája igényli, hanem azért, mert a hatalmas projekt számos elgurult forintot eltakar, addig nem lehet véget vetni a korrupciónak. És azt is hiszem, hogy, ha Svájcban megvalósítható egy efféle rendszer, ugyan, mi akadálya annak, hogy a Duna-tájon is működjön. 

Végül, ha már az ellentábort szóba hoztam, hadd ejtsek még néhány szót a pártfinanszírozásról! A pártok, az egyes ügyekre szerveződő politikai mozgalmak – még akkor is, ha jelenleg nem annak látszanak – a közakarat kifejezői. Nélkülük elképzelhetetlen a demokrácia. Ezért mindenképpen közpénzből kell finanszíroznunk azokat. De nem úgy, ahogyan ma tesszük. Ma ugyanis egy hamis takarékosság jegyében, rövid pórázon tartjuk a pártokat, ám mivel valós költségeik jóval nagyobbak jogszerű lehetőségeiknél, hát eleve a korrupció felé tereljük a politikusokat. Hogy radikálisan meg kell emelni a pártoknak járó pénzeket, az nem kétséges, hogy ezeknek a pénzeknek az elköltését szigorúan vizsgálni kell, az is világos, de hozzá kell tennem, hogy a pártfinanszírozást egyúttal demokratikusabbá is kell tennünk. A kicsi, vagy újonnan alakult pártok esélye, a hatalom szándékait opponáló politikai kezdeményezések mozgástere ugyanis jelenleg olyannyira szűk, hogy az már önmagában is megkérdőjelezi a demokratikus viszonyok létét. Hogyan tartható demokratikusnak például egy olyan népszavazás, amelyben a kormányzati akarat kommunikációját ezer médium, plakáterdő, és szórólap-cunami támogatja, miközben annak ellenzéke esetleg csak néhány aktivista meggyőzőerejére támaszkodhat? A pártfinanszírozás újragondolása során ilyenformán arra is figyelmet kell fordítanunk, hogy a pártoknak és civil kezdeményezéseknek járó támogatás valamilyen módon kiegyenlítse a hatalom birtoklásából, a nagypártiságból származó erőfölényt, vagy legalábbis mérsékelje annak hatásait. Igen, azt állítom, hogy a pártfinanszírozást, vagy még inkább a közéleti aktivitás finanszírozását progresszív módon, a kisebb szereplők fokozottabb támogatásával, a nagyobb szereplők esetében pedig az elégséges támogatás biztosításával kell megoldani. 

 

Le a közmédiával!

 

A Milla harmadik pontja a közmédia anyagi és politikai függetlenségének biztosításáról szól, és bár ez a kérdés valóban sajátos területe a sajtószabadság általános problémájának, én ismét azt állítom, hogy egy ennyire szűk mellényt nem lehet újragombolni. A közmédia pártossága ugyanis nem pusztán működésének jogi és gazdasági feltételeitől függ, hanem a nyilvánosság egész rendszerétől.

Anélkül, hogy a sajtótörténet kevéssé izgalmas részleteibe mélyebben belemerülnék, el kell mondanom, hogy a modern média kialakulását egy olyan időszak előzte meg a hetvenes években, amely a közösségi médiumok, a helyi rádiók, tévék újságok elsöprő kavalkádját kínálta. Ebből a gazdag sokféleségből alakult ki az a technokrata jellegű és üzleties szemléletű médiaipar, amely ma is meghatározza a nyilvánosságot. És ez a történet elsősorban azért érdekes, mert a technikai és jogi lehetőségek kitárulását egy gyors kibontakozás követte, majd egy még gyorsabb beszűkülés. S ez a beszűkülés pontosan ugyanakkor és ugyanúgy zajlott, amikor és ahogyan a gazdaság egyéb ágaiban is uralkodóvá váltak a multinacionális óriásvállalatok. A szabad média tragédiáját az az ultraliberális gazdaságpolitika hozta el, amely a szabad vállalkozás mítoszát állította a középpontba, s nem ismerte föl azt, hogy a szabadság egyik legfőbb korlátja az erőfölényükkel visszaélő nagyvállalatok kíméletlen térhódítása. A megszűnő közösségi média helyett így most már mindenütt az állam lett kénytelen magára vállalni a közérdekű média fenntartásának feladatát, ámde ez a feladatvállalás óhatatlanul együtt jár a hatalom és a közszolgálat összekapcsolódásával. Sehol, ismétlem, sehol nem megoldott a közmédia tényleges függetlensége. Valószínűleg azért nem, mert ez a kérdés, a fennálló jogi és gazdasági környezetben nem megválaszolható.

Ami bíztató és lehetőséget kínáló terület, az ismét a technika fejlődésének köszönhető. A digitális tévézés, az internet térhódítása, az internetes média megjelenése napjainkban éppen olyan virulens, gazdagon burjánzó közeg, mint amilyet a hetvenes években a közösségi lapok, rádiók és helyi televíziók képviseltek. A feladat nem az, hogy a szükségszerűen betegeskedő közmédiát megmentsük a demokrácia számára, hanem az, hogy a közösségi nyilvánosság ezernyi formája számára biztosítsuk a létezést a hatalmas versenytársak kíméletlen konkurenciája dacára.

Én úgy vélem, hogy az újjáépülő magyar demokráciában nem a köztévé, közrádió fenntartása a cél, hanem az, hogy a társadalom egésze számára fontos, vagy a nem piacképes, de mégis közösségi célokat szolgáló műsorok, tartalmak információk eljuthassanak a társadalom tagjaihoz. És ennek van sokkal hatékonyabb és jóval demokratikusabb módja is, mint a közmédia anyagi és politikai viszonyainak újabb és újabb, nyakatekert szabályozása.

Úgy vélem, a megoldás az volna, ha létrehoznánk egy ténylegesen független kulturális tanácsot, amely jogosult lenne eldönteni azt, hogy milyen tartalmak bírnak valóban közösségi jelentőséggel, s e tartalmakhoz kapcsolódóan, melyek azok a médiaműhelyek, amelyek hitelesen képviselik a mindannyiunk számára fontos értékvilág egy-egy szeletét. És ki kell mondanunk, hogy ezeknek a műhelyeknek – valamennyi médiában – helyet kell biztosítani. Igen, azt javaslom, hogy a független kulturális tanácsnál akkreditált vallásos híradó, fogyatékosoknak szóló magazinműsor, kisebbségi blog, pártpolitikai talkshaw, vagy bármi más médiaműhely – jellegétől és jelentőségétől függően – kapjon kötelező műsoridőt, felületet, de legalább egy linket minden Magyarországon működő médiumban.

Véget kell vetnünk ugyanis annak a gyakorlatnak, hogy a piaci alapon működő médiabirodalmak kimazsolázzák a leginkább piacképes tartalmakat a nyilvánosság sokféleségéből, miközben az állam drágán és szükségszerűen antidemokratikus módon fenntartja a közmédiát. A gazdaság világában ezt úgy hívják, költségexternalizáció. Olyan eljárás, amelynek során az erőfölénnyel bíró vállalat külső szereplőkre hárítja kiadásainak egy részét. Amikor a betelepülő multi elvárja, hogy út, híd, vasúti csomópont, képzett munkaerő várja ott, ahol megjelenik, s így saját költségeinek egy részét eleve a befogadó közösségre terheli, hiszen ezeket a feltételeket közpénzekből kell megteremtenünk. És, ha a gazdaságban tehetetlen haraggal szemléljük az efféle manipulációkat, akkor legalább a médiában fékezzük meg az erőfölény korlátlan uralmát. Mert e nélkül szellemi kiszolgáltatottságunk éppen úgy újratermelődik, mint gazdasági nehézségeink.

 

Erős középosztályt, erős elnököt!

 

Végezetül az Európai Unió melletti elkötelezettségről beszél a Milla felhívása, de én ezt nem tartom fontos kérdésnek. Optikai csalódás, ha azt gondoljuk, hogy az Európához való viszony, egybe esik a demokráciához való viszonnyal. Számos, mélyen demokratikus ország létezik Európában, de az EU-n kívül, és az euroszkeptikus kérdések néha nagyon is indokoltak lehetnek. Természetesen tudnunk kell, hogy az Európai Unió nem holmi koszos fuszekli, amit bármikor levethetünk, de azért levethetjük, mégpedig anélkül, hogy demokráciánk ezt megsínylené.

Sokkal inkább hiszem, hogy a demokrácia kérdése a középosztály anyagi stabilitásán áll vagy bukik. Sokkal inkább gondolom, hogy a középrétegek lecsúszásának megakadályozása, a szegények fölemelése, a mélyszegénység felszámolása, a létbiztonság megteremtése, és az egyéni, családi perspektívák kialakítása az, ami hosszabb távon is biztosíthatja a szabadságot és a demokráciát.

Egy biztos lábakon álló, demokratikus társadalom ezért világos és hatékony programokat indít a mélyszegénységből való kitörés érdekében, feszesre húzza a szociális védőháló szálait, szélesre tárja az oktatás kapuit, védi és támogatja a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, s nem utolsó sorban óvja a családok és kisközösségek bensőséges világát.

Hogy ez pontosan mit kell, jelentsen, az azonban már komoly politikai viták tárgya lehet. S mivel elemzésem hossza már így is próbára tette olvasóim türelmét, csak annyit kívánnék megjegyezni: az fenntarthatatlan, hogy a pártok által meghirdetett választási programnak – amelyek többnyire tartalmaznak efféle hangzatos szólamokat – csak holt papírok maradnak, s hatalomra jutva homlokegyenest az ellenkezőjét valósítják meg politikusaink.

Úgy hiszem azonban, hogy egy közvetlenül választott, széles jogkörrel bíró, akár a miniszterelnök leváltásáról, vagy a parlament feloszlatásáról is rendelkezni tudó köztársasági elnök némi garanciát jelenthetne ebben a tekintetben is. Lehet, hogy kezdetben bizonytalanabb lenne a kormányzás, de biztosabb a demokrácia, s a pártok idővel talán megszoknák, hogy a hazugság propagandának bizalomvesztés lesz a következménye. 

 

24 komment · 7 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://boldogokasajtkeszitok.blog.hu/api/trackback/id/tr583536304

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A támogatás ára helyett párbeszédet - válasz a Millának 2012.01.12. 03:26:41

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért blogjában A támogatás ára c. vitaindító írásában a demokratikus ellenzéki pártok és a civilek összefogásának feltételeiről értekezik. Az alábbiakban a cikkben megjelent néhány gondolatra szeretnék reagálni.&bdq...

Trackback: Nem kell alternatív elnök Magyarországnak 2012.01.11. 11:05:07

  Mert az elnökség csak hatalommal és tekintélyelvvel jár és egyik sem egészséges dolog. Helyette az izlandi úthoz hasonló módszerekkel olyan erkölcsi és törvényi alapelvet kell kidolgozni és alkalmazni, amely nagyobb garancia bármely embernél,...

Trackback: Az idei költségvetést Leslie L. Lawrence egyik regényéből másolta ki Matolcsy 2012.01.11. 10:54:56

- Megdöbbentő volt a felismerés, mikor a 2012-es költségvetést olvasva, beugrott, hogy kedvenc szerzőm, Leslie L. Lawrence A Halál kisvasúton érkezik című művének sorai köszönnek vissza a törvényből, ráadásul mindenféle változtatás nélkül! - mondta el ...

Trackback: Kecskefej a kilincsen 2012.01.11. 10:29:48

Ki hiszi el a Fidesznek, hogy nem ők maguk akasztották oda? (Kép: nyugatmagyar.hu) A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerint vasárnap reggel érkezett a bejelentés a rendőrkapitányságra, hogy egy levágott kecskefej lóg a soproni Fidesz-iroda...

Trackback: Orbán kedveli a diktátorok kellékeit 2012.01.11. 10:29:14

Gyaláz-e nemzeti jelképet a miniszterelnök azzal, hogy a Rákosi-diktatúrát idéző dekorációt csináltatott a nemzeti lobogónkból? Az Orbán háta mögött ágaskodó zászlóerdő ugyanis egy bizarr tekintélynövelő, egy vizuális viagra, egy fallikus szimbólum, fe...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.11. 10:26:40

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.11. 10:26:12

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.01.11. 10:55:38

Csak az elejét olvastam, de végre kezd valami kis értelemmag csorogni a "MILLA" , de inkább KILO fejébe. :-)

Mezőbándi 2012.01.11. 11:58:49

"szolgálta a letűnt rezsimet – nem választható semmilyen politikai feladatra."

Mindenképpen. Bár ezt '89-ben kellett volna kezdeni, mint a cseheknél. Akkor komoly pozitív hatása lett volna. Ma már a gyakorlati hatása csekély lesz.

"Véget kell vetnünk annak, hogy egyesek évtizedeken át üldögéljenek a polgármesteri székben, megélhetési politikusként induljanak újra meg újra a választók kegyeiért"

Ez is sokkal inkább jelképes lépés, hiszen a Putyin-Medvegyev párostáncot polgármesteri szinten még könnyebb lejátszani.

"Sokkal inkább hiszem, hogy a demokrácia kérdése a középosztály anyagi stabilitásán áll vagy bukik."

Szvsz a demokráciának - és főleg a huzamos működtetésének - igénye a középosztály anyagi stabilitásának a _következménye_. Ha a gazdaság kitermeli a polgárságot, akkor létrejön a demokrácia létrehozására és fenntartására irányuló - tömeges - igény is.

hungarisztan 2012.01.11. 12:03:28

Eleinte kedvvel olvastam, a szerző lát fontos problémákat, de egyre inkább elkomorodtam, mert ennek dacára virtigli idealizmussal közelít hozzájuk.
Drága blogger! Itt nem arról van szó, hogyan kéne megreformálni a közmédiát, és/vagy a nyilvánosság csatornáit – azok ugyanis technikai részletkérdések, és messze eltörpülnek amellett, hogy a társadalom java részének nincs igénye demokráciára. Azt se tudják, mi az, a többség számára ez csak valami homályos buzzword, amit sokat kell mondogatni a saját pártpreferenciával összemosva, és akkor biztos úgy is van. Ahol Bayerek és Bencsikek nevezik magukat – sikerrel! – demokratának, ott irtó nagy gáz van, és kurvára nem az a lényeg, hogy most akkor közszolgálati bloggerek kapják a közmédiumok helyett a pénzt. Ahol olyan társadalom van, amelyiknek megfelel, ha manipulálják, ahol olyan „újságírók” (elnézést a valódi újságírók nevében) vannak, akik számára szakmai (vagy emberi) etika zéró, s fel sem merül bennük, hogy az ő dolguk nem a pártos seggnyalás lenne, és amíg mindezt örömmel veszik és éltetik az emberek, addig itt teljességgel földtől elrugaszkodott ötlet az állampolgárok demokratikus tudatára és kontrolláló szerepére bazírozni.
Amíg az számít – márpedig az számít –, hogy ki lop szét, nem pedig az, hogy miért lop szét és mégis hogy képzeli ezt, addig az egész szép fönti idealizmus nem más, mint szarfűrészelés, vagy ha úgy kevésbé csúnya, lufihámozás.
És akkor még csak a médiaügyi idealizmusról szóltam... :o(
Ez az ország buta. Nincs mit szépíteni. A saját érdekeit sem tudja belátni. Nem érti, hogy nem jó neki, hogy elvették a nyugdíját, nem érti, hogy nem jó neki a 27%-os ÁFA, hogy nem jó neki a zseniális árfolyamok következtében egekben lévő törlesztő, hogy nem jó neki, ha szétszivatják azokat a szolgáltató cégeket, amelyek vállvonás nélkül áthárítják rá az őket ért szivatásokat, nem érti, hogy nem jó neki, ha telehazudják a fejét, nem érti, hogy nem jó neki, ha... mit soroljam? Minek?
Boldogan benyalja, hogy mindezt az EU-nak, IMF-nek, az USA-nak, a zsidóknak, a cigányoknak, a melegeknek, vagy épp az UFÓ-knak köszönhetjük. Bölcsességét és moralitását büszkén hirdeti nem csak az újságok címlapján, hanem minden létező fórumon. Csóri szerző meg a nyilvánosság reformjával jön... Ugyan már, a plebsnek pont ez kell, ez a jó. Bayer Zsóti fődemokrata megmondja a tuttit. Vicc.

Ratius 2012.01.11. 12:16:50

@hungarisztan:
A problémát, amiről beszélsz a próféták tudják megoldani. Az ő szakterületük.
Mellesleg nem szeretem, ha a magyarokat szidják. Én is, te is közéjük tartozunk. Olyanok vagyunk, amilyenek lenni tudunk, és majdnem olyanok, mint bárki más.

hungarisztan 2012.01.11. 12:25:12

@Mezőbándi:
A szocialista rendszer kiszolgálóival/együttműködőivel való leszámolás esélyét már rég elveszítettük. Nem csak azért, mert mára már minden komolyabb exkomcsi gondoskodott róla, hogy eltűnjenek a kompromittáló adatok, hanem azért is, mert amelyik mégis volt olyan lusta, hogy beleszart még ebbe is (mert tudta, hogy úgysincs következménye), vagy éppenséggel akkora funkci volt, hogy esélye sem lett volna kiradírozni magát a kommunizmus történelméből, az kialakította szépen a „mi komcsink jó, ti komcsitok rossz” orwelli hozzáállást.
Tessék, egy lista a fő antikomcsizó pártról és erős embereiről:
egyenlito.blog.hu/2010/07/20/nevsorolvasas_1
Kábé hány, az erkölcsös jobboldal „védelmében” kommunistázó fröcsögő böngészte végig e listát? Megmondom: nulla. No, egészen pontosan ennyit érne az utólagos kommunistaügyi rendrakás.
Amúgy zajlik az szépen, Lézer Johnny erkölcsi elvei szerint: az ellenzéke MSZMP jogutód, tehát bűnös, az ugyanabból az akolból érkező szarjankók (ld. fönti listát) pedig az erkölcs letéteményesei.

---------------------------------------

És akkor olyan finomságokba még véletlenül se mennék bele, hogy LEHETNE (miképp KELLENE is) differenciálni, ki mennyire és miért volt együttműködő (szakirodalom akad róla épp elég, kit milyen módszerekkel szerveztek be, s ki mennyire tett eleget a kizsarolt együttműködési kötelességének), csak épp nem aszerint kéne differenciálni, hogy ki milyen pártot szeret. De ehhez már olvasni, meg gondolkodni kéne, ajajaj! Felborulna a szép fekete/fehér világrend! Rég rossz.

benoke77 2012.01.11. 12:28:19

Lényegtelen ki mit mond, amikor hatalomra kerül nem csinál semmit. A Milla is ilyen lesz ha a tűz közelébe kerül...

hungarisztan 2012.01.11. 12:28:47

@Ratius:
„Én is, te is közéjük tartozunk.”
Nono! Én már kizárattattam a nemzetből!

Mi a próféták szakterülete konkrétan?

☉ ☾ 2012.01.11. 12:29:44

"Optikai csalódás, ha azt gondoljuk, hogy az Európához való viszony, egybe esik a demokráciához való viszonnyal." - ajajj, nem vagy egy észbajnok, kedves szerző.

hungarisztan 2012.01.11. 12:35:42

@☉ ☾: „nem vagy egy észbajnok, kedves szerző”
Az idézett mondat valóban tükrözheti ezt, ám kultúrember erre nem argumentum ad hominem módon mutat rá, hanem ún. érvekkel. Please.

Mezőbándi 2012.01.11. 12:54:13

@hungarisztan: Én is ezt mondtam, csak nem bontottam ki a részleteket. De teljes mértékben egyetértek.

hungarisztan 2012.01.11. 12:59:29

@Mezőbándi: lehet, hogy nem volt világos, de nem vitatkoztam, hanem egyetértettem... ;o)

Mezőbándi 2012.01.11. 13:12:16

@hungarisztan: Akkor vehemensen egyetértünk :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.11. 13:57:35

@Ratius: Elvi szinten igazad van.
Csak (sajnos) mi a valódi Magyarországon élünk.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.11. 14:01:00

@benoke77: Akkor mi hát a megoldás? Mindenki menjen, amerre lát, és az utolsó tegye ki a táblát, miszerint: MAGYARORSZÁG ZÁRVA?

hungarisztan 2012.01.11. 14:11:45

@estrella negra:
Nagyjából.
Ja várj, nem is. Akiknek ez köszönhető, azok inkább maradjanak itt, és egyék meg, amit főztek-főznek. Oda mindenesetre ne jöjjenek, ahova én menekülök előlük.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.11. 15:03:31

@hungarisztan: Csakhogy én itt szeretnék élni. "... nevét is, virágát is tudom..."
Érted.

hungarisztan 2012.01.11. 15:29:39

Én is szeretnék itt élni, de vagy ők, vagy én.
Ők nem mennek, mert nem beszélnek nyelveket, nem tudnak másutt boldogulni (nem véletlen), utálják a külföldet, mert „az tehet mindenről”, különben is, „az sem jobb”.
Ez az ország ezerrel taszítja el magától azt, akinek esze van. Valamiért ez jön be nekik. Valamiért azt gondolják, jó lesz az nekik, ha csak a selejt marad itt. És eszük ágában nincs elgondolkodni ezen.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2012.01.11. 15:51:50

@hungarisztan: Tudod- a jó főnök magánál okosabb emberekkel veszi körül magát, a rossz hülyébbekkel.
Darvas László írta egyhelyütt, hogy egy kormány úgy néz ki, hogy van, aki a hadügyekhez ért, van, aki a külügyekhez, van, aki a pénzügyekhez ...és van, aki nem ért semmihez- az a miniszterelnök.
Sajna a miénkben az égegyvilágon senki nem ért semmihez.
Úgy is állunk.

egyjózsi 2012.01.12. 15:44:18

Véleményem szerint kirekesztésnek semmi értelme! Sokszínűek vagyunk, s ennek tiszteletben tartását hívják úgy, hogy DEMOKRÁCIA! Bárki, aki választásra jogosult, választható is! Küzdjön meg a MILLA, s a többi szervezet is a szavazatainkért! Nekünk kell változni, s nem a politikusainknak, s főleg nem úgy, hogy indulásukat is megtiltjuk! Nekünk kell felnőni a választás "magasztos eszméjéhez", hogy érdemben tudjunk dönteni! Eddigi választások valakik ellen folytak, most már ideje lenne, hogy valakikért szavazzunk! Ki-ki józan esze, alapján! A civil szerveződéseknek az lenne az egyik feladata, hogy a létező választékot bemutassa, akár favorizálja, akár amortizálja, de segítse a választókat eligazodni a pártok ígéretei, s valós, ill. valószínűsíthető tevékenysége között! Csak azért, mert valakik még nem voltak hatalmon, nem érdemes rájuk szavazni! S akik voltak, azok is alakulgatnak, osztódnak, s változik a programjuk! Választani az egyénnek kell! S választhassa azt, aki tetszik neki! Unom már a RENDSZERVÁLTÁST! Senki ne akarjon azzal jönni, hogy új rendszer kell! Demokrácia kell, és tömegek, akik felelősen tudnak élni demokratikus jogaikkal! EBBEN KELL SEGÍTENI! NEM KIREKESZTENI!

naiszen · https://www.rebelmouse.com/holczermarton/ 2012.01.15. 21:08:00

Végre! Még nem értem a vgére, de külön riszpekt:
"A probléma nem az, hogy miképpen lehet korrupciómentesen finanszírozni a pártokat, hanem az, hogy milyen módon lehet leválasztani a gazdasági érdekcsoportokat a közéletről, léteik-e olyan egyszerű és egyértelmű megoldás, amelyik rábírja a hazai nagytőkét, és a multinacionális vállalkozásokat arra, hogy illő távolságot tartsanak a politikától. Vagy másik oldalról nézve: van-e lehetőség arra, hogy a korrupció kockázatát és lehetséges nyereségét olyan arányba hozzuk, ami jelentősen csökkenti a korrupcióra irányuló szándékokat."

naiszen · https://www.rebelmouse.com/holczermarton/ 2012.01.15. 21:23:58

Nagyon jó: "A közmédia pártossága ugyanis nem pusztán működésének jogi és gazdasági feltételeitől függ, hanem a nyilvánosság egész rendszerétől."

Szúrófény 2012.09.13. 11:04:14

@Mezőbándi: Szabó Dezső: „Végül a középosztály tényleges magyar része: a lefelé és felfelé bukottak két rétegéből tevődött össze: az első típus az úr betyár, minden szociális igazság, kultúra, könyv művészet ösztönös ellensége, a születési kivételezettség és kiváltságosság vadagyarú ember baromja. A második típus az ezercsalafintaságú ravasz haszonvadász, szolgál minden űrt és érdeket, elnyom minden gondolatot és munkát, lesz bármily párt vagy érdekszövetség ágense, lesz idegen érdekek zászlója, poroszlója, vagy vérebe: csakhogy a maga vagyonát és hatalmi helyzetét emelje. A harmadik típus: talán a leghitványabb, aki nem vállal soha semmilyen felelősséget,: kezdeményezést, nem kockáztat semmilyen melléállást, aki mindenszínű és semmi színű, barátja minden sikernek, és elszökője minden tragédiának.
A középosztály felfelé bukott magyar elemeinek, minden lépésüket előre, minden deka több kenyerüket az¬zal kellett és kell megfizetniük: hogy buzgón megmutassák az uralkodó érdekszövetségnek, mindenképpen al¬kalmasak az álláshoz jutásra, az előléptetésre... A fentebbi lelki sajátosságból szükségszerűen következik a magyar középosztály egy másik általános vonása: antidemokratikus, demokráciaellenes... egyszerűen a jól nevelt házi kutya úrkutyasága, mely fogat vicsorít a kevésbé pártfogolt és „be nem érkezett vértestvérei ellen!... a folytonos szolgaságban Annyira úri emberré csonkult, hogy képtelen emberré egészségesedni.”
(És ez az a „polgári közép osztály ami újra kell teremteni?
süti beállítások módosítása