Most, hogy Gurmai Zita felpörgette a gyermektelenségi adóval – meg mindenféle egyéb, a gyermekmenteseket sújtó hátrányos megkülönböztetéssel – kapcsolatos szinglihisztit, ideje leszögezni, nem a gyermektelenségi adó jelentené a hátrányos megkülönböztetést, hanem a gyermekvállalás jelenti azt. Persze ettől még a szingliadót nem lehet bevezetni, de valami más, értelmes dolgot lehetne tenni.
Elöljáróban azonban lássunk pár fontos tényt!


Élősködők
Egy nem túl régi kutatás szerint egy gyermek felnevelése úgy tizenötmillió forintjába kerül a családnak. Két gyermek, ha nem is kétszer ennyi, de legalább húsz- huszonöt millió, három kiskölök, értelemszerűen újra pár millió, és így tovább. A költségeket vizsgáló tanulmányok eredményei összecsengenek más kutatásokkal, amelyek arra mutatnak rá, hogy a gyermekvállalás, a nyolcvanas évek közepe óta többnyire a szegénység vállalását is jelenti Magyarországon.
És, hogy legyen honnan elindulnunk, szögezzük le továbbá azt a nyilvánvaló – bár kissé filozofikus – tényt is, hogy minden értéket az emberi munka hoz létre. Emberek, azaz gyerekek nélkül sem a félretett pénz, sem a felhalmozott vagyon, sem a nyugdíjbiztosítás, sem az anyagi javak bármiféle kombinációja nem képvisel értéket.
Amely tényekből mindjárt le is vonhatjuk a logikus következtetést: azok az emberek, akik nem vállalnak gyermeket, egyszerűen a társadalom élősködői, egészen pontosan a gyermekvállalók nyakán élősködnek. Hiszen míg a gyermekesek életük folyamán tíz, húsz, harmincmillió forinttal – no, meg persze szabad idejük feláldozásával, gyermekeikre fordított ezernyi munkaórával, a családi egyensúly fenntartásáért meghozott számtalan mentális erőfeszítéssel – járulnak hozzá a társadalom humánerőforrásainak újratermeléséhez, addig a gyermektelenek semmivel. Miközben persze azzal a hazug ideológiával követelnek azonos jusst a társadalmi erőforrásokból, amely szerint a gyermekvállalás magánügy. Nos, nem az.


Nem magánügy
Mert persze az tény, hogy a gyermekért, a gyermek jólétéért, egészséges fejlődéséért szülei felelősek, azért a gyermek nem a szülei tulajdona. Olyannyira nem az, hogy a társadalom számtalan módon szabályozza a gyermekek és szüleik viszonyát, például tiltja a gyermekek bántalmazását, veszélyeztetését, előírja taníttatásuk kötelezettségét. Ráadásul a szabályok betartása érdekében komoly intézményrendszert tart fenn, különböző gyermekjóléti szolgáltatásokat, védőnői hálózatot, bölcsődéket, óvodákat, iskolákat üzemeltet. A társadalom ezer ponton és ezer módon beleszól a gyermek nevelésébe, és lássuk be, nagyon is jól teszi, hogy beleszól.
A gyermekvállalás tehát akkor sem magánügy, hobbi, szórakozás, ha a liberális kisebbség igyekszik annak láttatni. Szerencsére nem az.
De akkor – és ez már a szingliadó irányába mutat – ugyan miért lenne magánügy az, hogy valaki vállal-e gyermeket vagy nem. Vagy, hogy pontosabban és előrevivőbben tegyem fel a kérdést: miért lenne magánügy az, hogy milyen körülmények között, milyen módon, milyen felelősséggel készül a gyermekvállalásra.  


Felelősségre kényszerítve
Hadd tegyek itt egy látszólag nem ide illő kitérőt! Bár az autóvásárlás magánügy, noha mindenki eldöntheti, hogy vásárol-e autót, vagy nem, használja-e az autóját vagy nem, abban a pillanatban, ahogy forgalomba áll kocsijával, az autóközlekedés közüggyé válik. Olyannyira közüggyé, hogy az autósnak kötelező biztosítás megkötésével, és a biztosítási díj rendszeres fizetésével kell helytállnia az általa esetleg okozott balesetért. Nem érvelhet senki azzal, hogy neki van félretett pénze, bármikor ki tudja fizetni a baleseti kárt, amit előidézett, a társadalom csak akkor látja valóban garantálva a kár megtérítését, ha minden autós rendelkezik kötelező biztosítással.
Hasonló példa gyanánt eszünkbe juthat az is, hogy bár természetesen magánügy az, hogy ki, hogyan tervezi el idős napjait, azért a nyugdíjbiztosítás megkötése mindannyiunknak kötelező. Függetlenül attól, hogy előtakarékosságként, vagy társadalmi újraosztás keretei között működik a nyugdíjrendszer, mindenkitől elvárja a társadalom, hogy valamilyen intézményesített, tehát ellenőrizhető és számon kérhető formában gondoskodjon a maga idős koráról. Egyszerűen azért, hogy ne szoruljon a közösség könyöradományaira.
De vajon nem kellene ugyanilyen felelősségtudattal gondolnunk megszületendő gyermekeinkre is?  


Kötelező előtakarékosság
Nos, én azt hiszem, hogy igen. És azt is hiszem, hogy a felelős gyermekvállalással kapcsolatos gondoskodás, egyúttal a társadalmi igazságosság helyreállítása irányába is előrelépést jelentene.
Bár a szingliadó nyilvánvaló képtelenség, az korántsem volna elképzelhetetlen, hogy a munkába állás kezdetétől fogva, minden dolgozó – a majdani gyermekvállalásra gondolva – valamiféle előtakarékosságra legyen kötelezhető. Tekintettel arra, hogy a gyermekvállalás rendkívül drága mulatság, tekintettel továbbá arra, hogy a gyermeknevelés nem magánügy, és példaként idézve a kötelező felelősségbiztosítást, illetve a nyugdíjrendszert, minden nehézség nélkül elképzelhető egy olyan szabály, amelynek értelmében minden gyermektelen dolgozónak jövedelme húsz-, harminc százalékát egy előtakarékossági számlára kell utalnia. Persze személyre szabott számlára, olyasfélére, mint amilyen a személyes nyugdíjszámla lenne, vagy lehetne. Az állam az előtakarékossági számlát támogathatná is, adókedvezménnyel, vagy olyasféle hozzájárulással, mint amilyennel a lakás-előtakarékossági számlákat támogatja. Elképzelhető volna az is, hogy az első gyermek megszületése után már nem kell a családnak takarékoskodnia, viszont az állam továbbra is utal a számlára, ám az összegyűlő összeg csak a második, majd a harmadik gyermek megszületése után lenne fölvehető.


Normális és liberális
Természetesen egy ilyen rendszer abból az elvből indul ki, hogy mindenki akar gyermeket. Hogy ez igaz, vagy nem, az mindegy, mert egyrészt a társadalom nem indulhat ki abból, hogy az abnormális, viselkedés normális. Akad, aki soha nem okoz balesetet, mégis egész életében fizetnie kell a kötelező biztosítást. Akad, aki soha nem lesz nyugdíjas, mégis fizetnie kell a nyugdíjjárulékot. Az a szándék, amely szerint valaki soha, de soha nem akar gyereket nem erősebb, mint az, hogy soha, de soha nem akar közlekedési balesetet okozni. Sőt, gyengébb. Sokkal gyengébb. Az, hogy lesz-e gyerekünk nem mindig tőlünk függ. A férfiaknak például rendkívül csekély beleszólásuk van egy ilyen döntésbe.
Másrészt a gyermekvállalással kapcsolatos kötelező előtakarékosság olyan modellt hoz létre, amelyben többé-kevésbé kiegyenlítődik az a társadalmi különbség, amit a gyermekvállalók és a gyermektelenek között létrehoz modern világunk.
És – mivel a magam részéről roppant liberális vagyok – még azt is megengedném, hogy azok, akiknek soha nem születik gyermekük, rendelkezhessenek arról, hogy melyik rokonuk, ismerősük gyermeke, vagy melyik gyermekjóléti intézmény használhatja majd föl azt a pénzt, amit életük végéig, minden hónapban levontak jövedelmükből.  

Ti mind egyéniségek vagytok!
Ti mind különbözőek vagytok!
Mindent magatoknak kell megoldanotok!
Nektek önállóan kell gondolkoznotok!
Nem kell követnetek engem!
Nektek nem kell követni senkit sem!
…de talán a Boldogok a sajtkészítők blogot a facebookon mégis…