Kevesen tudják, hogy a japán iskolai történelemkönyvek szerint a magyarok a japánok vérrokonai, Magyarország pedig nem más, mint ,,Ázsia lándzsája Európa szívében”. Hogy mennyire délibábosak ezek az elgondolások, azt nem tudom, de hogy most valósággá lehetnének, azt nagyon is jól látom.
A legfrissebb nemzetközi színes szerint: Japán úgy védekezik az emelkedő munkanélküliséggel szemben, hogy pénzt kínál a munkaerőpiacáról (és az országból) távozóknak. A kormány szerda óta érvényes ajánlata szerint egyszeri 300 ezer jen (mintegy 700 ezer forint) jár a távozónak és minden családtagja után további 200 ezer jen. A rendelkezéssel a munkaerő-piaci feszültséget igyekeznek enyhíteni: a munkanélküliség három év óta a legmagasabbra, 4,4 százalékra nőtt. Aki elfogadja a kormány ajánlatát, soha nem térhet vissza a szigetországba munkavállalási szándékkal. A programmal főként az országban tartózkodó, közel 400 ezer japán származású dél-amerikait akarják távozásra ösztönözni.
Én azt mondom, fogadjuk be a japánokat! Jöjjön ide az a párszázezer – otthon fölöslegessé vált - vágottszemű. Képzeljük csak el, milyen nagyarányú programot lehetne indítani a letelepítésükre!
A kezdeményezést természetesen államközi egyezménnyel és nagyarányú japán támogatással képzelném el. Épülhetne a bevándorlóknak néhány lakópark az ország nagyobb városaiban, egy-két összeszerelő üzem, amelyekben, mondjuk az Európába szánt japán termékeket kalapálnák össze, nyilván alakulna egy csomó japán kisvállalkozás, fellendülne a magyar-japán kereskedelem, és visszatérnének a ma már egyre inkább elmaradozó japán turisták, akik immár nem csak úgy átabotában, halászbástyát fényképezni, hanem családlátogatóba jönnének.
Az áttelepülők hoznák magukkal a fejpénzüket, és ami ennél sokkal fontosabb, a magánvagyonukat. Ha egy alsó középosztálybeli japán – vélhetően ez az a réteg, amelyik tud is és hajlandó is vállalkozni egy ilyen kalandra - nem sokkal gazdagabb, mint egy ugyanilyen magyar, ami azért meglehetősen szerény elképzelés, akkor a betelepülők fejenként jó tíz-húszmillióval gazdagíthatnák az országot. Három-négyszázezer betelepülő esetén ez kegyetlenül nagy összeg lenne. Én 3 000 milliárdnál nem megálltam a szorzásban, mert elvesztettem a fonalat… Ezért a pénzért ezek az emberek lakást, hűtőszekrényt, cipőt, autót vásárolnának, ami hirtelen-nagyon meglendítené a hazai gazdaságot.
A betelepítés önmagában is megfékezné az aggasztó népességcsökkenést, ráadásul nyilván fiatal, életerős korosztályokkal gyarapítaná a lakosságot. Olyan emberekkel, akiknek öreg szüleit nem az ország tartja el, sőt akiknek felnevelése, taníttatása sem az ország gondja volt.
De ne legyünk ennyire földhöz ragadtak! Egy ilyen nagytömegű japán bevándorlás gyökeresen átalakíthatná a magyar kultúrát. Természetessé válnának a keleti sportok, elterjedne a zen, uralkodóvá válna a szorgalom és a munka iránti elkötelezettség, jellemzővé lenne az udvariasság és a másik ember tisztelete, és egyre több mosolyt látnánk az utcán, a boltban és a hivatalban. Persze virágzásnak indulna a manga-irodalom, megjelennének a leghülyébb vetélkedők, és új lendületet venne a hazai kocsmákban a karaoké is.
Néhány évtized múlva elkeverednének a betelepült japánok az itt élő magyarokkal, szép cicaszemű lányok születnének, s úgy általában is visszanyernénk egy csomó hajdani ázsiai vonásunkat. A lakosság többsége, ahogy eddig, úgy ezután sem bontaná le a laktózt, élvezné a pentaton dallamokat, és ugyanúgy előre írná a vezetéknevét. Ezek ugyanis mindkét népre jellemzőek.
Igazi gazdasági, kulturális, etnikai felpezsdülést hozhatna a dolog. Én nagyon támogatnám.
Néhány megjegyzés utószó gyanánt:
1. Az egyik unkahúgom férje egy japán fiú. Évek óta él nálunk, és szerinte Magyarország sokkal jobb hely, mint Japán.
2. Noha nem tartom a japánokat barbárnak, nagyon ide kívánkozik Konsztantinosz Kavafisz A Barbárokra várva című verse, illetve legalább utolsó sorai: S most - vajon barbárok nélkül mi lesz velünk? / Ők mégiscsak megoldás voltak valahogy...
3. Nyomatékkal felszólítom a Japán csajok minden nap című blog szerzőjét és valamennyi olvasóját/nézegetőjét, hogy feltétel nélkül támogassa az elképzelést!
4. Na, jó, nem hallgatom el azt a kérdést sem, hogy mi a csudát csinálna nálunk az a sok japán, ha egyszer nélkülük is egymillió munkahely hiányzik az országból?