Egyre több olyan hírrel találkozhatunk, amelyek szerint kistelepülések értelmes vezetői, az országosan szinte kezelhetetlen problémákra okos és szellemes helyi választ találnak. A monoki ,,munkáért segély” programra és annak hullámaira mindenki emlékszik. Most Gadácson (egy alig 140 lelkes Somogy megyei településen) álltak elő hasonlóan szellemes elgondolással, és ütköztek bele nagyjából ugyanabba a falba, mint a monokiak.
Ember és közösség
Gadácson úgy döntöttek, nem adnak segélyt azoknak, akik dohányoznak, isznak, kávéznak vagy játékgépeznek, azaz rendszeresen élvezeti termékeket fogyasztanak, s költekező életmódjukkal veszélybe sodorják a család megélhetését. - Segély ugyanis csak annak jár, aki ,,önhibáján kívül” került a ,,létfenntartását veszélyeztető élethelyzetbe” - mondta ki helyi rendeletében az önkormányzat.
Olyannyira magától értetődő elgondolás született a gadácsiak fejében, hogy szinte érthetetlen, miért nem született meg ez a gondolat korábban is. Arra adjon segélyt az önkormányzat, hogy bedobálják a játékgépekbe? Álljon már meg a menet! Hát persze, hogy ne adjon!
Természetesen tudom jól, hogy az efféle magatartást nehéz ellenőrizni, de hát ezért születtek meg azok az elgondolások, amelyek szerint a segélyt nem pénzben, hanem, például élelmiszerjegyben, adja az önkormányzat, vagy átvállalja a gyerekek iskolai étkeztetésének költségét, esetleg, ahol van az öregek számára kiépített ebéd-házhozszállítás, ott a szegényekre is kiterjeszti ezt a gondoskodást.
Ember és föld
De ez eddig nem volna újszerű. A lényeg most következik: A helyi képviselő-testület szerint önhibának minősül az is, ha a kérelmező vagy családja nem műveli a házához tartozó kertet!
Hát ez zseniális! És ismét annyira magától értetődő, hogy csak döbbenten kérdezhetjük, miért bukkant fel ilyen nehezen ez az ésszerű és nyilvánvaló gondolat.
A ház körüli kert évezredek óta a megélhetés elsődleges forrása. Persze nyilván nem elég egy család eltartásához párszáz négyzetméter, de hogy mégis mire elég, arra álljon itt néhány adat.
Az elsődleges élelmiszernek tekinthető burgonya terméshozama kb. 26 tonna/hektár.
Az egy főre eső átlagfogyasztás 95 kg/év.
Egy öttagú család éves burgonyaszükséglete kb. 200 négyzetméteren megtermelhető.
A kiskertben ugyancsak favoritnak számító zöldség- és főzeléknövények átlagos terméshozama (nagyon nagy szórással) 10-14 tonna/hektár.
Az egy főre eső átlagfogyasztás kb. 75-95 kg/év.
Egy öttagú család éves zöldség- és főzelékszükséglete kb. 400 négyzetméteren megtermelhető.
A baromfitartás helyigénye alig néhány négyzetméter.
Háztáji gazdaságokban, családi szükségletre termelve, gyakorlatilag csak munkaidő kérdése a nyúl- és baromfitartás.
Ember és munka
Nem megyek tovább, mert egész kis háztáji kézikönyv kerekedhetne a dologból. De azt mindenképpen érdemes megfontolni, hogy néhányszáz négyzetméteren, tehát egy minimális falusi portán az élelmiszereknek fantasztikus tömege állítható elő. Ha egy-egy efféle kiskert nem is lehet elég a család biztonságos ellátására, azt azért teljes joggal várhatja el a társadalom, hogy akinek van kertje, az művelje, s csak eztán legyen jogosult a segélyre.
Nem pusztán azért tűnik jogosnak ez az elvárás, mert magáért és családjáért elsősorban az egyes ember a felelős, s a rendelkezésre álló erőforrások kiaknázásával, például a kiskert gondozásával, ezt a felelősséget veszi magára, de a munkához való viszony kérdésére is üdvösen hat egy ilyen elvárás.
Éppen a napokban olvastam Polányi Károly könyvét az archaikus gazdaságról. Döbbenetes dolgokat ír. Egyebek mellett azt, hogy a kapitalizmust megelőző világban a munka nem pénz, vagy jövedelem kérdése volt, hanem elsősorban becsület dolga. Megvetették azt, aki pusztán pénzért dolgozott, valamilyen alkalmazotti státuszban állt, s azoknak járt a közösség megbecsülése, akik munkájukat valamiféle hivatástudattal végezték, tehát bizonyos fokig a jövedelmezőségtől függetlenül, a szépség, a természetes (vagy annak tartott) rend szellemében dolgoztak.
Persze nem hiszem, hogy ez a világ visszatérhetne, nem is lenne kívánatos, mert az egyéni szabadságot jelentősen korlátozza, de azt azért hiszem, hogy a legszegényebb falvakban, a nyomor küszöbén igenis elvárható a segélyt kérőktől, hogy maguk is keressék boldogulásuk útjait.
És az Alkotmánybíróság
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a gadácsiak által hozott szabályt. Magyarországon, életmódjától függetlenül, mindenkit el kell tartania a társadalomnak.
