A cigánykérdés van! Nem csak azóta, hogy a Jobbik feszegeti, de van már vagy száz, kétszáz éve. Nagyjából azóta, hogy elindult nálunk a polgári átmenet, amely nem szívta magába a magyarországi cigányokat. Na, de, ha egyszer van kérdés, akkor kellene találni valamiféle választ is.
Mégpedig nem arra, hogy hogyan lehet megfékezni a cigánybűnözést, nem arra, hogy miként lehetne munkába állítani a cigányokat, még csak nem is arra, hogy hogyan lehetne felszámolni a mélyszegénységet. Sokkal alapvetőbb kérdés van itt: mi legyen a cigányokkal? Hogyan képzeljük el a magyarországi romák jövőjét? Mit várunk tőlük, mit várunk magunktól ez ügyben?
Törzsek és polgárok, avagy ki fog kipusztulni?
Kiindulási pontként egy felemás, semerre sem mutató helyzetet kell elfogadnunk. Egyfelől adott egy döbbenetes lendülettel növekvő, szaporodó, terjeszkedő embertömeg, másfelől ugyanerről az embertömegről elmondhatjuk, hogy a gazdasági, kulturális és szociális viszonyrendszernek olyan távoli perifériáján él, amelyből semmiféle út nem vezet a társadalmi integráció felé. Szociális szempontból úgy léteznek közöttünk a cigányok, mint a kipusztulásra váró őslakosok Amerika vagy Óceánia távoli vidékein, haldokló nemzetségi, nagycsaládi struktúráikkal, ősidőkből származó ököljog rendjükkel, a modernitást – az oktatás előnyeit, a munka és jövedelem összefüggéseit – tagadó szemléletükkel. Demográfiai szempontból azonban fordított a helyzet: ők szaporodnak és sokasodnak, mi pedig lassan elfogyunk.
Hogy mi, többségi nemzet taszítottuk-e ebbe a helyzetbe a cigányságot, vagy ők tartották magukat távol az integrációtól, az most már mindegy. Most ugyanis az van, hogy valami végleges koncepciót kellene kimódolnunk arra, mi legyen a cigányokkal. A probléma megoldása immár nem tűr halasztást.
És itt most nem olyanokat kell mondani, hogy megélhetési gyermekvállalás visszaszorítása, meg munkára szoktatás, meg iskoláztatás! Végre egyszer meg kellene mondani, mi legyen a cigányokkal! Mi legyen velük hosszú távon, milyennek képzeljük el a cigányság helyzetét húsz, ötven vagy száz év múlva, merre szeretnénk haladni. Ez a kérdés.
És erre a kérdésre akkor tudunk értelmes választ adni, ha két szélsőséges víziót, két homlokegyenest ellentétes koncepciót, két végleges megoldást rajzolunk a magyar jövendő napfényes egére.
Lássuk!
Lesszé fer lesszé passzé, avagy Kis-Románia koncepció
Ennek az elgondolásnak az volna a lényege, hogy kormányzati szinten lehetőleg továbbra is csak látszatintézkedésekkel kezeljük a cigánykérdést. Mondjuk minden cigánysorra csendőrlaktanyát állítva megfékezzük a cigánybűnözést, hatalmas segélyprogramokkal felszámoljuk a cigányság nyomorát, nagyívű közmunkaprogramokkal munkába állítjuk a romák egy részét, remélve, hogy ezek az intézkedések legalább a szociális feszültségeket enyhítik.
Ugyanakkor továbbra is támogatjuk a cigányság kulturális felemelkedését, roma iskolákat, ösztöndíjakat alapítunk, különféle kvótákkal helyzetbe hozzuk a kiemelkedő cigány értelmiségieket, és így tovább.
A folyamat következménye kettős lehet. Egyfelől megtörténhet, hogy a felemelkedő roma lakosság egyre jobban eltávolodik gyökereitől, s mint az amerikai bevándorlók, néhány generáció után beolvad a magyarságba. Ennek a lehetőségnek ellene mond azonban az a rendkívüli szaporaság, amely ma még jellemző a cigányságra. És mivel a magyar nemzetgazdaság nyilvánvalóan nem bírja el milliós tömegek felzárkóztatását, mindig csak nagyon kevesen lesznek a kiemelkedők és nagyon sokan azok, akik továbbra is nyomorban élnek. A cigányság öntudatos vezetői tehát előbb-utóbb megelégelik a tarthatatlan helyzetet, és önálló cigánypolitikát követelnek. És beindul az etnobiznisz. Előbb kulturális, majd területi autonómiát igényel a cigányság, majd a roma elit felfedezi az államalapítás-bizniszt. Kedvező pillanatban a cigány többségű területek kimondják függetlenségüket és megalakul a mai Észak-kelet Magyarországon Romania, azaz Kis-Románia.
Kulturális genocídium, avagy Árja Nemzet
A másik végpont a cigányság megsemmisítés lehetne. No, nyilván nem gázkamrákkal és gyűjtőtáborokkal végrehajtott endlösungról van szó, hanem arról az erőszakos asszimilációról, amit a modern polgári államok előszeretettel gyakoroltak és gyakorolnak kisebbségeikkel szemben. E lehetőség szerint a cigánykérdést nem részproblémáiban kell megoldani, hanem gyökerénél megragadva, a roma identitás és életmód felszámolásával.
Egy ilyen megközelítés esetén a cigánykérdés kezelésére kialakított programok elnyomóak. Az iskoláztatás, a gyermekvállalás támogatása, a munkába állítás a teljes beilleszkedés elvárásának keretei között zajlik, sokszor erőszakosan is fellépve a hagyományos cigány életvitellel szemben. Elképzelhető a cigány közösségek drasztikus felszámolása, a roma családok ellenőrzött széttelepítése az országban, a roma nyelvek tiltása és üldözése, a roma kultúra ma még fennmaradt elemeinek megsemmisítése.
E folyamat eredményeként a romák – elszakadva kulturális kapcsolataiktól - egy-két nemzedék alatt beilleszkednek a többségi társadalomba és megszűnik cigányságuk. A magyarok száz év múlva kissé barnább bőrűek lesznek, küllemükben erős indo-árja vonásokat hordoznak.
A két lehetséges végső megoldás között természetesen számtalan átmenet, ha és esetleg létezhet, ám ezek hosszabb távon elég nagy valószínűséggel torkollnak az imént ismertetett koncepciókba. Így részletes bemutatásukra e helyen nincs szükség.
Arra viszont égető szükség volna, hogy végre világosan megfogalmazzuk, mit akarunk kezdeni a cigánysággal.
Az utolsó 100 komment: