Istenem, mennyire megvetem azt a sok siránkozó pre-nyugdíjast, aki most azért vinnyog, mert az állam elvette a pénzét. Még szép, hogy elvette! Remélem, vissza sem adja. Legalábbis úgy nem, ahogy eddig adta. Ám mielőtt azt hinné valaki, hogy most egy orbánista szóáradat következik, sietve leszögezem, hogy nem. Nekem a Fidesz programja – bár kezd szürreálissá válni – nem elég utópisztikus.
Úgyhogy maradjunk most a szolid, elméleti utópiáknál, a politikát pedig hagyjuk azokra, akik elég betegek ahhoz, hogy a hatalom által nyerjenek kielégülést!
A rettenetes nyugállomány
Onnan indultam tehát, hogy az állam elvette a pénzt, ami persze így nem egészen igaz, de hát a lényeg szempontjából mindegy. Mert, hogy elvette, azt, akárhogyan is, de helyesen tette! Ugyanis az egész modern nyugdíjrendszer egy hazug, hamis és velejéig romlott ostobaság. Mint azt korábban már leírtam a Kártékony hazugság: a nyugdíj című bejegyzésemben. És annak ellenére, hogy némely hozzászóló bölcs korrekcióját el kell fogadnom, azért egészében fenntartom minden állításomat.Nem kívánok én itt belebonyolódni a magán és állami nyugdíj vitájába, a jogok és lehetőségek zűrzavarába, hiszen az egész nyugdíjrendszer, maga a nyugdíj intézménye minősíthető embertelen aljasságnak.
A döbbenetes az, hogy a nyugdíjrendszer szörnyűségét mindenki sejti, aki nyugdíj előtt áll, mégis hisz ebben az életellenes struktúrában majd mindenki, aki még távol áll a nyugdíjkorhatártól. Én még nem láttam eleven embert, aki szívesen vonult volna nyugdíjba, aki szívesen tekintett a legborzalmasabb jövőre, amit ember számára kitalálhatott a modern világ. A nyugdíjazás ugyanis minden szempontból rettenetes dolog: ez a rendszer a hatvanegynéhány éves embert, mint valami vén bányalovat gyakorlatilag vágóhídra küldi. A nyugdíjazás kitaszítja a korosodót közösségből, amelynek eddig hasznos tagja volt. Megfosztja a teremtő, alkotó, értelmes munka lehetőségétől – függetlenül attól, hogy ez a munka valóban értékes-e, ő nyilván így érzi – és belelöki egy tartalommal nehezen feltölthető mikro szférába, amelyben a fölöslegesség, az öregedés, és a magány nyomorúságos érzését, a betegeskedés, az elhülyülés és az elszegényedés valósága tesz még elviselhetetlenebbé. Kevés kivétellel a nyugdíjba taszítottak nagyon nehezen találnak értelmet a mindennapokban, fölösleges, áltevékenységekkel töltik idejüket, betegségekbe menekülnek, alkoholistákká válnak, majd hamarosan inkább meghalnak.
Aki úgy gondolja, hogy nyugdíjasnak lenni jó dolog, annak fejében valami elképesztő zűrzavar van az emberi életről, a lét tartalmáról, az értékekről és a boldogságról. Aki azt képzeli, hogy nyugdíjas örül a nyugdíjazásának, az valószínűleg azt is elhiszi, hogy boldogabb, szebb, sikeresebb lesz bármelyik reklámozott terméktől, annak lelkét megszállta modern világunk ördögi manipulációinak valamelyike.
Kezdet és vég
Ezért szeretném sürgősen tisztázni: a nyugdíjrendszer nem azért létesült, hogy az öregeknek jó legyen. Ez az marhaság soha nem volt célja. Eredetileg kettős feladata volt. Egyfelől és kezdetben viszonylag olcsón, illetve a jövő terhére, a nyugdíjas állás ígéretével vonzóbbá tette az amúgy nem túl hívogató állami pályákat. A modern bürokratikus állam kiépülésének időszakában ugyanis rengeteg emberre volt szükség az állami intézményekben, s mivel magasabb fizetést nem tudtak adni a kormányok, hát a nyugdíj lehetőségével kecsegtetve vonzották a jelentkezőket. Olyasmi volt ez, mint ma a korkedvezményes nyugdíj lehetősége rendőröknek, tűzoltóknak.
A rendszer továbbfejlődését, a nyugdíjrendszer kiteljesedését a növekvő népszaporulat tette szükségessé. Különösen a gazdasági válságok idején merült föl a kérdés, hogyan lehetne munkához juttatni az egyre nagyobb számban lézengő munkanélkülieket? A megoldás a nyugdíjrendszer lett, amely embertömegeket volt képes kivezetni a munkaerőpiacról úgy, hogy látszólag mindenki jól járt vele. Munkához jutottak a fiatalabbak, munka nélküli jövedelemre tettek szert az idősek, ráadásul az államnak sem került sokba. Hiszen egyrészt a nem dolgozókat valamilyen módon úgyis el kellett, hogy tartsa a társadalom. Mégsem lehetett lelőni őket… Másrészt a felosztó-kióvó nyugdíjrendszerben a dolgozók tartják el az időseket.Hogy ez a rendszer rossz volt az öregeknek, bőven ellensúlyozta az a tény, hogy viszont jó lett a munkához jutóknak, és közben a megérdemelt nyugalomról szóló baromságok is hatni kezdtek az polgárokra. Mintha bizony a nyugalom természetes állapota volna az embernek.
Nyugdíj helyett
A nyugdíjrendszer nagy problémája – embertelensége mellett – az, hogy ma már egyik tényező sem áll fenn, amely létrejöttét kikényszerítette. Az államot nem felduzzasztani, hanem leépíteni kell és lehet, túlnépesedéssel, meg éppen, hogy nem küzdünk. Ellenkezőleg, a népességcsökkenéssel birkózunk. Így aztán minden lehetőség adott arra, hogy visszatérjünk a normális, természetes, bár modern korunknak megfelelően szabályozott, humanista megoldásokhoz.
És akkor most következzék az utópia: A nyugdíjrendszer teljes felszámolása mellett vezessen be a kormány egy egészségügyi szűrőrendszert, amely az időskori leépülés függvényében egyszerűen leszázalékolja azokat, akik már nem képesek dolgozni! Őket emberhez méltó módon, de korábbi jövedelmüktől független összegekkel, megfelelően lássa el a társadalom! Aki szegény volt aktív évei során, így az öregségére akár jobb helyzetbe is kerülhet, mint korábban. Aki pedig módosabban élhetett, annak nyilván volt lehetősége arra, hogy befektessen, takarékoskodjon, magán nyugdíjbiztosítást kössön, ha akart. Így most kiegészítő jövedelemre tehet szert, s fenntarthatja korábbi életnívóját.
A másik feladat az volna, hogy az állam olyan munkához segítse polgárait, amelyet valóban élvezni tudnak, amelyből nem akarnak nyugdíjba menekülni. Ennek pedig egyetlen módja a tanulás. A nyugdíjrendszer felszámolásával felszabaduló pénzekből teremtse meg az állam az élethosszig való tanulás infrastrukturális, jogi és egyéb feltételrendszerét. Emelje meg a tankötelezettség korhatárát, kötelezze továbbtanulásra a felnőtteket, biztosítson ösztöndíjat, tanulmányi szabadságot a dolgozóknak és így tovább.Ezzel nem pusztán munkát, illetve értelmes elfoglaltságot teremt azoknak, akik ma nem tudnak elhelyezkedni – és a nyugdíjrendszer felszámolása miatt a jövőben is nehezebben találnak majd munkaalkalmat– de ahhoz is hozzásegíthetné az embereket, hogy végül olyan megélhetéshez jussanak, amelyet szeretni, élvezni tudnak, amelyre büszkék lehetnek, amelynek révén magasabb jövedelemre tehetnek szert. Azaz ahelyett, hogy nyugdíjasként a fölöslegesség, a magány és az elszegényedés nyomorába lökne milliókat, a hasznos és értelmes munka, a közösség és a gyarapodás lehetősége felé kellene egyengetnie százezrek útját!
