Nehéz felismerni a valóságot. Akkor is nehéz, ha az képünkbe vigyorog, ha kupán csap bennünket göcsörtös bunkójával, ha elgáncsol, földre taszít, ránk tapos és hintázva üldögél hátunkon egy kicsit. Álmaink, fantáziáink, a világról alkotott mesés hiedelmeink, képzelt mennyországaink és képzelt poklaink újra és újra átértelmezik létünket, s ebben a magunk képére formált álvilágban nehéz helyet találni a valóságnak.
Gerendás Péter elkeseredett szavai, s a búcsúlevélre érkezett mindenféle válaszok megdöbbentő képet rajzolnak a hazai értelmiség állapotáról. Alig akad ebben az országban olyan tollforgató, klaviatúrakoptató, közlésmániás szellem, aki Gerendás keserű sorsában valami olyasmit fedezne föl, ami közel áll a valósághoz. Alig akad, aki a maga törzsi-mágikus formuláinak ismételgetése helyett megpróbálni valamit észrevenni abból az egyszerű tényből, hogy Gerendás, és az összes hozzá hasonló alkotó fölött eljárt, vagyis inkább elrohant az idő.

Peti és a gitárja

Nem, félreértés ne essék: nem arról beszélek, hogy Gerendás művészete korszerűtlen, értéktelen, vagy hamis. Nem arról van szó, hogy az alkotás – bármilyen is legyen, bárkihez is szóljon – fölöslegessé vált, nem arról beszélek, hogy a Gerendáshoz hasonló művészek, előadók rosszul teszik, amit tesznek. Pusztán arról, hogy az a létforma, amiben a közelmúltig hihettek, amiben a közelmúltig megpróbálták értelmezni és elhelyezni önmagukat, nos, az alkotói létezésnek ez a formája végképp szétesett.
Mindegy, hogy hová költözik Gerendás, mindegy, hogy milyen trükkökkel, milyen elszántsággal, milyen marketingfogásokkal próbálja eladni művészetét, mindegy, hogy kiket, s miket vádol, mindegy, milyen szubkultúrához kötődik, s mindegy, milyen törzseket hibáztat sorsáért, az a sors független mindezektől.
Azt a sorsot a világ gyökeres megváltozása okozza, s e változás fel nem ismerése tartja fenn. A valóság ma már nem olyan, mint ötven esztendővel ezelőtt volt, amikor a tízesztendős Gerendás Petike okkal gondolhatta azt, hogy gitárjával meghódítja a világot. A világ ma már nem kér ebből a hódításból, nem teszi lehetővé az ilyen hódítók diadalmenetét, mi több – miképpen azt Gerendás nyomorúságos életpályája tükrözi – egyenesen bünteti a tollal, gitárral, ecsettel, vagy bármi mással érkező konkvisztádorokat.

Alkotók és fogyasztók

Véget ért az alkotók egy-két évszázados kegyelmi időszaka, amikor alkotásukért megélhetést kaphattak cserébe. Az ipari forradalommal kezdődött alkotói aranykor a közösségi hálózatok végtelen fejlődésével lezárult. Megszűnt az az egyensúly, amely a technikai lehetőségeket és a széleskörű fogyasztói igényeket úgy tudta harmóniába hozni, hogy az alkotó tekintélyes honoráriumhoz juthatott. A populáris könyvkiadással kezdődött szerzői, kiadói aranyidő az e-könyvek villámgyors elterjedésével hamarosan befejeződik. Rövidebb ideig tartott, később kezdődött, s mára véget is ért a zenészek és lemezkiadók virágkora, s éppen napjainkban gurgulázza világgá haláltusájának hörgéseit a színészek és filmstúdiók iparága.
Látjuk, a szemünk előtt zajlik ennek a nyilvánvalóan bukásra ítélt alkotói-kiadói üzletágnak a sorvadása. Szereplőinek utóvédharcai, az internet szabadságát korlátozó mindenféle ravasz ármánykodásai ideig-óráig lesznek képes ellenállni a valóság nyomásának. A közösségi hálózatok szabadságáért illetve korlátozásáért folyó éles vita, késhegyre menő küzdelem persze emberi tragédiákon robog keresztül.
Mozgalmak, kalózpártok harcolnak azért, hogy megőrizzék, továbbfejlesszék a tartalmak hozzáférésének lehetőségét, miközben a közelmúlt hagyományaihoz ragaszkodó érdekcsoportok mindent megtesznek azért, hogy ellenőrzésük alatt tartsák a különféle tartalmakat. Szerzők és kiadók állnak az egyik oldalon, ők úgy vélik, munkájukért jövedelemhez kell, jussanak. A kultúrjavak fogyasztói állnak a másik oldalon, akik pedig – bár nem tagadják e jövedelem-igények jogosságát – mégsem hiszik, hogy az internet szabadságának korlátozása elvezethetne e megérdemelt jusshoz.

Anonymus

Csakhogy valójában olyan kérdés körül zajlik ez a csata, amelyet lényegében eldöntött a technikai haladás, s amely a világról vallott véleményünket át kell, hogy formálja. A kérdés ugyanis nem az, hogy mennyire legyen szabad az internet, hanem az, hogy vajon az alkotó és az alkotás mennyire kell, hogy összekapcsolódjon. Hiába küzd az új szellem ellen lap-, könyv- és lemezkiadó, szerzői jogi társaság, szerző és alkotó, hiába kiáltja égre panaszait az éhkoppot nyelő művész: mindez egyre lényegtelenebb.
Ma már nem számít a szerző honoráriuma, gyermekeinek száma, megélhetése, művéhez való joga, s létének bármi más eleme. Kizárólag műve érdekes. Nem fontos Nyírő nyilas elkötelezettsége, mert csupán Úz Bence számít. Nem fontos Faludy nemi szabadossága, mert pusztán Villon-átköltése lényeges. És nem fontos Gerendás Péter keserve, zsidósága, baloldali elkötelezettsége, antifasizmusa, vagy egyáltalán bármiféle volta, pusztán alkotásai, művei, előadási fontosak.
A holnap kultúrtörténete a művekről fog szólni, nem az alkotókról. S hogy kik írták a nagy műveket, az pusztán lábjegyzetben lesz olvasható, hogy a tudálékoskodók is kapjanak valami csemegét.
A XIX. század személy-centrikus szemléletének véget vetett a posztmodern felhasználói kultúra szabad szökellése, szabad alkotása és szabad hozzáférés-igénye.
A ma alkotója, mint a blogger, névtelen. A semmiből bukkan föl, és csak művében él. Éppen úgy, ahogyan középkori, kora-újkori elődei. Mindegy kit takar a P. dictus magister P-je, a Gesta Hungarorum szerzője éppúgy névtelen, mint az interneten szabadon cikázó alkotások milliónyi teremtője.
Az alkotásból megélni, az előadásból eltartani egy családot, a műremekből egzisztenciát építeni ma már nem lehet. Keserű emberi tragédiákon keresztül zötykölődik vissza az alkotó lét oda, ahonnan vétetett: a szabadidős tevékenységek, és a mindenre elszánt, ám üres zsebű fantaszták világába.
Az alkotás ma ismét egy hobbi. Petrarca, Goethe, Kazinczy a maguk korának bloggerei voltak. Megélhetést adó munkájuk mellett teremtettek csodákat. A holnap gitárpengető Petikéi már nem is fognak arról álmodozni, hogy megélhetnek abból a szent hivatásból, amit képviselni akarnak.
De azért képviselni fogják… amikor idejük engedi.

Ha tetszett a bejegyzés, ha örömmel olvasod a BASK (Boldogok a sajtkészítők) megrázóan provokatív, üdítően szellemes és elkeserítően valósághű írásait, lájkold a BASK  facebook oldalát, oszd meg barátaiddal a felszabadító, vagy éppen felháborító cikkeket, mert előfordul, hogy egyébként izgalmas posztok nem kerülhetnek ki az Index címoldalára.