Kedves fideszes barátaim, szerintem most van mit újragondolni! Ez nem az a tüntetéssorozat, amit majd megunnak és hazamennek. Ez nem olyan, mint az eddigiek. Itt nemcsak az Orbán-fóbiások hagyományos Kossuth-téri flashmobja zajlik (persze az is), hanem a Fidesz és az ellenzék újszerű pozícióharca alakult ki. A „rabszolgatörvény” s a körülötte kirobbant kommunikációs háború ugyanis metszéspontja lett három nagyon súlyos társadalmi-politikai kérdésnek, s a kormány most olyan helyzetbe került, amikor a szimbolikus térfoglalás mindenképpen az ellenzéknek kedvez. A csatát akkor sem nyerheti már meg, ha a demonstrálóknak holnap, holnapután eszébe jut, hogy még nem vették meg a karácsonyi ajándékokat és felvonulás helyett elmennek a plázákba fényfüzért vásárolni.

A dolgozók vagy a nagytőke?
Az új túlóraszabályozás, mint arra sokan rámutattak, simán kivihető lett volna, ha a kormányzat leül a szakszervezetekkel és józan egyezségre jut. Van mozgástér bőven – nő a GDP, nőnek a fizetések, jönnek a befektetők, áramlik a működőtőke – és mindenkinek érdeke, hogy az ország a lehető legjobban használja ki a jó kormányzás eredményeit meg a világgazdaság szerencsés konstellációját. Lett volna, és tulajdonképpen még most is van mód a megállapodásra.
Ám a kormány gondolkodás nélkül áttolta a szabálymódosítást, s ezzel új pozícióba helyezkedett. Eddig úgy látszott, hogy a Fidesz mérsékelten globalizációkritikus párt, a józan ész keretei között igyekszik gátolni a multinacionális tőke kizsákmányoló szándékait. Most azonban úgy tűnik, hogy a Fidesz feladta eddigi irányvonalát, és jelentős fordulatot végrehajtva a multik oldalára állt. Ezzel el is taszította azokat a híveit, akik a globális folyamatok kordában tartását várták tőle, s e szavazók számára megnyitotta az utat más rendszerkritikus pártok, mondjuk, az LMP felé.

Mégis, melyik században élünk?
Ugyanakkor a Fidesz felvállalta azt a nagyon szerencsétlen érvelést, amely szerint a kormány az egyre súlyosabb munkaerőhiányra ad választ az új túlóra-szabályozással, miután már kimerült minden más lehetőség. Ami egy füst alatt azt is jelenti, hogy a kormányzat nem vesz tudomást a huszonegyedik században kézenfekvővé lett megoldásról, a dinamikus automatizálás lehetőségéről. Ezzel pedig visszazuhant a XIX. századba, s a munkáskezek nyomasztó hiányát egy már megszületése pillanatában elavult intézkedéssel, a munkaórák növelésével próbálja megválaszolni.
Ha az új túlóraszabályozással egyidejűleg meghozott volna olyan döntéseket, amelyek automatizálásra, a munkaerő és munkaidő csökkentésére ösztönöznék a vállalkozásokat, vagy beszélne arról, hogy ez lesz a következő lépés, esetleg a jól bevált nemzeti konzultáció elé utalná a munkaerő-munkaidő-automatizálás kérdéskörét, mindjárt állíthatná, hogy a jövendő korszerűsítés és a jelen kényszerei között keres megoldást. De pillanatnyilag inkább egy XVIII., XIX. századi vadkapitalizmus felé mutatnak elképzelései. Okkal aggódnak ellenfelei: a következő lépés a gyermekmunka bevezetése lesz?

Bűnösök a hitetlenek?
A helyzet kilátástalanságát okozó erővonalak közül harmadjára felismerhetjük, hogy a Fidesz kommunikációs gépezete nem, hogy belesüppedt, de egyenesen fuldoklik a keresztény propagandában. Ezt aktuálisan a karácsony közelsége okozhatja, de a születés ünnepére készülve is meghökkentő az a bárgyú hitbuzgalom, ami a kormányzati kommunikációból árad. Szemére vetni a tüntetőknek, hogy „nem tisztelik a kis Jézust”, a lakosság többsége számára nemcsak visszatetsző és hamisan csengő, de röhejes is. Pontosabban röhejes lenne, ha nem volna rémületes.
Bár a miniszterelnök többször leszögezte, hogy a kormányzat kereszténydemokrata elkötelezettsége nem a keresztény vallás, hanem az európai kulturális hagyomány melletti kiállás, azért a kormánypárti politikusok, a Fidesz-közeli sajtó mégiscsak klerikális hitvallásként értelmezi az újonnan felvet kereszténydemokrata identitást. Ráadásul – mint az a jelen tüntetéssorozatában is hallható – a kormány és az ellenzék küzdelme a kormányzati narratívában lassan a keresztények és nem keresztények, konfliktusává alakul, ami öngyilkos út a Fidesz számára, tekintve, hogy a magyar lakosság igen-igen jelentős része ateista. Egy közelmúltban megjelent kutatás szerint Magyarország az európai középmezőnyben van vallásosság tekintetében.

Ki mondja meg, mi a Fidesz?
Bár nem vagyok politikai elemző, úgy vélem, a Fidesz mindenképpen fontos politikai-kommunikációs csatát vesztett: kiállva a nagytőke érdekei mellett magára vonta a multinacionális vállalatokat támogató, globalista jelzőt, a munkaórák központba állatásával felvállalt egy elavult, modernitás-értetlen, XIX. századból itt rekedt gondolkodásmódot, és végül azzal, hogy a keresztény értékek tiszteletét kéri számon a karácsonyi tüntetőkön, új, klerikális frontot nyitott, elidegenítve magától az ateista tömegeket.
Szerintem ez a konfliktus megnyerhetetlen. Olyan, mint az olimpiával szembeni ellenzéki mozgósítás. Ott is borítékolva volt a kudarc, s a kormány, nagyon okosan, fel is adta a mérkőzést.
Ha a kormányzati éceszgébereknek van esze, villámgyorsan lezárják a témát. A Fidesz visszavonja a törvényt és mond valami olyasmit, hogy nem akarja, hogy a karácsonyi meghitt ünnepeket tüntetésekkel tegye tönkre az utcára vonult csürhe. Inkább tudomásul veszi, hogy az ellenzék egyelőre megakadályozta, hogy az emberek több pénzt keressenek. A későbbiekben természetesen majd kiáll az dolgozó emberek mellett és a gyáriparosok, a szakszervezetek meg a kormány három oldalú tárgyalásán fogja megvédeni a magyar emberek nyilvánvaló érdekeit. Most meg mindenki menjen haza!
Persze, ha józan számítás helyett a konfrontatív szellem kerekedik felül, akkor is csak annyi történik, hogy a Fidesz átadja identitásának formálását az ellenzéknek. Nemcsak hagyja, hogy rásüssenek újabb negatív bélyegeket, de egyenesen maga tűz ki a pártházra vállalhatatlan zászlókat. Szimbolikus tereket ad föl semmiért.