Egyáltalán nem akartam hozzászólni a „Vitatkozzunk-e a Jobbikkal?” vitához, de most, hogy Somogyi Zoltán politológus, a Jobbik marginalizálásának élharcosa, rám hivatkozva csípte nyakon a nemzeti radikálisok veszedelmes kettős beszédét, kénytelen vagyok nyilvánosan felkérni Somogyi urat: ne tegyen ilyet többé. Hivatkozása ugyanis nem csupán téves, de veszélyes is. Veszélyes, mert olvasói azt fogják róla gondolni, hogy nem tud olvasni. Esetleg azt, hogy tud olvasni, de nem szeret, ezért inkább ír, mégpedig olyasmiről, amit nem olvasott el.  Netalántán – és ezt fogom most bővebben kifejteni – tud olvasni, ám a fejében hömpölygő zavaros dogmafoszlányok olyan nyomasztó erővel bukkannak elő a mainstream őskáosz híg velejéből, hogy globalizációs hittételek idegrohamszerű rángógörcse idején ellenállhatatlan kényszert érez a sajátjával nem egyező vélemények démonizálására.

A Jobbik-hiszti

Somogyi úr, akiről azért érdemes tudni, hogy a Political Capital alapítója és a hanyatló MDF, pontosabban Bokros Lajos kampányfőnöke  volt, azzal indította útjára a Jobbik körüli hisztériát, hogy február 17-én a Corvinus Egyetem Tárcatükör című sorozatával kapcsolatban az alábbi kérdést tette föl barátainak a Facebook-on:  „Melyik európai uniós, nem posztszocialista országban tudjátok elképzelni, hogy a) egy demokratikus kormány belügyminisztere a szélsőjobboldal vezérével nyilvánosan vitatkozzon b) az egyik legjobb állami egyetemen, amelyet c) az ország legismertebb politikai elemzője vezényel, mosolyogva?”  A kérdésre természetesen válaszok is érkeztek, és érkeznek mind a mai napig, egyre komolyabb médiumokat és egyre komolyabb közszereplőket megmozgatva.
Most Somogyi Zoltán ismét összefoglalta álláspontját. A Hetek című hetilapban március elején (itt) a következőket írta, „én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét”, majd előállt egy meglehetősen laza, rendkívül rosszul levezetett, féligazságoktól, és ferdítésektől hemzsegő, és gyakorlati haszonnal nem bíró eszmefuttatással. 
Hogy a Jobbikkal nem ülhet egy asztalhoz valamirevaló demokrata azt a következőkkel bizonyítja: „Irán folyamatosan tagadja, hogy tömegpusztító fegyver előállítását szervezi, miközben az ehhez értő nyugati katonák és tudósok már helyrajzilag is meg tudják mondani, hogy hol készül a fegyver. A Jobbik folyamatosan tagadja a nyilvánosság azon felületén, amelyet még nem ural, hogy rasszista lenne, miközben a hozzáértő vagy csak a politikára valamennyire figyelő választók pontosan tudják, hogy az. Nem kell messzire menni, hiszen a legutóbbi, Torkig vagyok a holokauszttal címlappal induló Barikádban („A holokauszt-mítosz nem más, mint a globalizált hatalom önigazoló propagandája."), ahol Vona tagadja, hogy pártja rasszista volna, interjút közölnek egy bloggerrel, aki elmondja, hogy „A holokauszt története az elmúlt húsz évben burjánzott el igazán... Rengeteg zsidót meggyilkoltak, de sem terv, sem szándék nem állt mögötte... A zsidók meggyilkolása nem szándékosság, hanem spontán folyamatok eredménye (sic!)". Látszik, tudjuk: a Jobbik azzal folytat kettős beszédet, hogy kifelé mást mond, mint amit a sajátjainak üzen..”
Majd röviden vitatkozva vitapartnereivel, eljut a felemelően magasztos konklúzióhoz: szükség van normatív egyet¬értésre „a parlamentáris demokrácia és/vagy a nemzeten belüli kisebbségekkel, osztályokkal szemben uszítók megítélésével kapcsolatban. Leginkább abban az esetben, ha a Jobbik maga büszkén hirdeti, hogy nem demokrata. Ahhoz ugyanis, hogy a demokráciának tisztelete legyen, ott ethoszának is lennie kell. Ethosz pedig csak azzal teremthető, ha a demokraták együtt és hitelesen jelölik ki, mit ildomos és mit nem ildomos tenni demokráciában.” Azaz a Jobbik esélye azzal csökkenthető, ha a véleményformálók elérik, hogy „a Jobbik egyértelműen normán kívüli pártként jelenjen meg, azaz a demokraták közössége, annak minden oldala egyértelműen lépjen fel vele szemben, mert az civilizációs gátat jelent. A Jobbik előtt viszont ma Magyarországon nincs civilizációs gát…” 
 

És a valóság

Sorait olvasva nekem az a furcsa érzésem támadt, hogy Somogyi úr előtt éppen annyira nincs „civilizációs gát” mint a Jobbik előtt. A nyilvánvalóan hamis premisszákból kiinduló okfejtés a leglaposabb kávéházi vitastílus fordulataival érvel: de, hiszen mindenki tudja!
Nos, nem! Nem tudja mindeni. 
Viszont van, aki tudja: Somogyi Zoltán hazudik!
Hazudik, amikor azt állítja, hogy az Irán elleni háborús uszítás tényszerű alapokon áll. Nem mintha ennek lenne különösebb jelentősége, de az érveléstechnika leleplezése érdekében nem árt, ha rámutatok arra, hogy az iráni atomtervekkel kapcsolatos spekulációk egyelőre nem állnak szilárdabb alapon, mint az iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos – ma már beismerten hamis – hírszerzési jelentések.  
Ennél fontosabb, hogy Somogyi úr hazudik, amikor rasszizmusnak bélyegzi, a holokauszt olyan értelmezését, ami eltér a hagyományos közemlékezettől. Somogyi úr bizonyára nem tudja, hogy „az 1980-1990-es években nagyon komoly történészvita bontakozott ki abban a tekintetben, hogy vajon a holokauszt „intencionalista” vagy „funkcionalista” megközelítése áll-e közelebb a valóban megtörtént eseményekhez. Azaz, hogy a zsidóság megsemmisítése egy világos szándék, intenció nyomán következett-e be, vagy pedig a szörnyű népirtás szinte önmagától történt meg, spontán és improvizált módon, kifejezett szándék és különösebb terv nélkül.” (Az idézet a Torkig vagyok a holokauszttal! című kötetből származik.)
Hogy mi magyarázza a népirtást, azon természetesen lehet vitatkozni, de, hogy egyik magyarázat sem vízválasztó a rasszizmus kérdésében, az biztos. Mint ahogy abban is száz százalékig biztos vagyok, hogy a Torkig vagyok a Holokauszttal! című könyv semmiféle rasszista, antiszemita, holokauszttagadó, holokauszt-relativizáló állítást nem tartalmaz. Tudom, mert én írtam.
Ámde most már itt az ideje, hogy a lényegről, a Jobbik feltételezett rasszizmusáról is ejtsek pár szót. Meggyőződésem ugyanis, hogy Somogyi úr, bár talán maga sincs tisztában vele, mert indulatai eltompítják józan ítélőképességét, de kettős mércét alkalmaz. A Jobbik ugyanis nem rasszista párt. Programjában, vezetőinek megnyilatkozásaiban nincs rasszista elem, még akkor sincs, ha véleményvezéreinek szavai olykor kétértelműek. Tény viszont, hogy a Jobbik tudatosan rájátszik hívei egy részének rasszista érzelmeire. De azért jó világosan megkülönböztetni a tagok, hívek, szavazók attitűdjét a párt programjától. Annál is inkább célszerű e különbséget megtenni, mert a szavazók alantas érzéseit valamennyi párt kihasználja. A szavakban büszkén antirasszista baloldali pártok mögött csaknem ugyanannyi antiszemita, rasszista polgár áll, mint a jobboldali pártok mögött, s bizony a baloldal is kijátssza a rasszista kártyát, amikor a suttogó propaganda Orbán cigány származásáról duruzsol otromba vicceket, vagy Deutsch Tamás díszzsidóságán élcelődik. 
És, hogy némiképp humorosabb legyen ez az írás, ide másolok egy látványos diagramot arról, hogy a Jobbik és például az MSZP hívei között rasszizmus tekintetében igen csekély a különbség. Egyébként alig hihető, hogy e kutatási adatat ne került volna Somogyi Zoltán kezébe.

Az érvek mögött

És akkor végezetül, hadd ejtsek pár szót a miértről. Vajon miért tartja Somogyi úr olyan mérhetetlenül fontosnak azt, hogy a Jobbik a közbeszéd bávatag perifériájára szoruljon? Nos, én azt hiszem, – bár kétségtelenül nem látok bele más emberek fejébe – hogy személyes, Jobbikellenes keresztes hadjárata során Somogyi Zoltán elsősorban kampányfőnöki hivatását gyakorolja.
A Jobbikkal nem az a baja Bokros Lajos kampánymenedzserének, hogy rasszista, hanem az, hogy rendszerellenes. Ráadásul szemérmetlenül sikeresen rendszerellenes.
Lássuk csak, mit is ír Somogyi úr Vona Gáborról! Vona „élesen meglátva az űrt azokban a problémákban, amelyekről a demokraták sokszor szemérmesen nem beszélnek, politikai szervezetet alapított, és beszélni kezdett róluk. Miután a demokraták a megoldást nem találva próbálták ezeket a témákat a nyilvánosságtól távol tartani, a gondok definiálását átengedték a Jobbiknak. Vona hamar rá is jött arra, hogy megoldást ő nem tud adni, de már a problémák minél egyszerűbb definiálása is politikai tőkét jelenthet. Annak a helyzetnek a következményét, hogy Magyarországon, ahogy Indiában is, kialakult egy kasztokon kívüli, úgynevezett érinthetetlen, magát megvédeni nem tudó csoport, amelyet a kíméletlen társadalmi helyzet és sorstörténet kizárt a munkavégzésből, miáltal sokan törvényen kívüli életvitelbe kényszerülnek, egyszerű cigánybűnözésként definiálta. Azt az első ránézésre igazságtalan helyzetet pedig, hogy egy modern társadalom egyenlőtlen, a „holokausztbizniszben" érdekeltek globális összeesküvésének.”
Hogy Vona, vagy a Jobbik válaszai helytállóak-e, azt nem kell itt megvitatnunk, de hogy vannak válaszaik azokra a kérdésekre, amiket a hagyományos pártrendszer még csak érinteni sem tud, az kétségtelen. Ráadásul ezek a válaszok nem is annyira bárgyúak, mint amilyennek Somogyi igyekszik beállítani azokat. És nekem nagyon az a gyanúm, hogy ez lesz a baj. A Jobbik-tagok rasszizmusának ugyanis éppúgy nincs komolyabb következménye, mint az MSZP-tagok rasszizmusának. Ám a Jobbik rendszerellenes, újszerű problémákat meglátó, a mainstream felfogástól eltérő politikájának nagyon is súlyos következményei lehetnek. Hogy mást ne mondjak, lehet például következménye egy olyan közgondolkodás, amelyben a Somogyi Zoltánhoz hasonló politológusok már nem tudnak érvényes igazságokat mondani.
De hát ezt a rendszert nehéz védeni. A rendszerkritika ellen borzasztó nehéz érvelni. Egyszerűbb feladat, ha a Jobbikot sikerül elhallgattatni, kiutálni a közéletből, marginalitásba kényszeríteni.
Akkor ugyanis rendszerkritikus szavait sem kell meghallani.