HTML

Boldogok a sajtkészítők

- Következő! … Kereszthalál? - Igen. - Kimész az ajtón, balra fordulsz, fogsz egy keresztet. - Következő! ... Kereszthalál? - Igen. - Jó. Kimész az ajtón, balra fordulsz, fogsz egy keresztet. Következő!... Kereszthalál? - Ó nem. Szabadláb. - Mi? - Engem elengedtek. Azt mondták, nem csináltam semmit, szabadon élhetek valahol egy kis szigeten. - Hú! Az nagyon jópofa dolog. Hát akkor eredj! - Nem. Én csak ugrattalak. Valójában kereszthalál. - Ó, már értem! Nagyszerű! Nagyon jó, nagyon jó! Hát, kimész az ajtón... - Igen tudom. Ki az ajtón, balra fordulok, fogok egy keresztet. - Nagyon jó, kösz' szépen. Kereszthalál? - Igen. - Jó...

Friss topikok

  • Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Itt az orvosok egyik esetben sem lehettek volna jók. Azért ez milyen már? (2021.11.08. 19:30) Lengyelországban gyilkosság történt
  • midnight coder: @MEDVE1978: Igen baloldalinak nem nevezhetõk, de liberálisnak pláne nem. (2021.07.28. 15:57) Válogasd meg a szavaidat!
  • szekertabor: A probléma lényege, amit bárki, aki járt már nudista strandon, megerősíthet: a közszemlére bocsájt... (2021.07.28. 09:52) Bimbószabadságharc
  • evilwolf: " és nem kellene a méregdrága Pegazusra költeni az adófizetők pénzét." Azért a kínai vakcina sem v... (2021.07.20. 18:33) Következetesen a lehallgatásról
  • apro_marosan_petergabor: @Homo fideszbirkusz: Helyettem ne igyekezz véleményt mondani. A megzsarolt, megritkított, folyama... (2021.06.10. 21:06) Miért nem találkozik a pápa Orbánnal?

Linkblog

Gábor! Húzzál utánanézni!

2008.06.17. 11:27 Ratius

A tegnapi Indexen Zappe Gábor egészen meghökkentő véleményét olvashattuk Anyák, húzzatok dolgozni! címmel. ( http://index.hu/velemeny/eheti/e7i080616/ ) Szerintem az ilyen provokatív, szándékosan ostoba cikkeket blog-bejegyzésként illik közreadni, nem vezércikként. Persze lehet, hogy az ostobaság nem szándékolt, hanem eredeti, s ha így van, akkor kell föltenni a kérdést: Gábor, hogy sikerült újságíróvá lenned ekkora jól fejlett műveletlenséggel?
S mindjárt nézzük is a részleteket:
A "gyerek maradjon minél tovább az anyja mellett" felfogás nem csak idejét múlt, de a gyerekre is káros, remek módszer arra, hogy jó sok antiszociális, kommunikációképtelen, de legalább elkényeztetett kisköcsög lepje el az iskolákat és játszótereket.
A felsorolt szocializációs problémák kialakulása fordítottja a Gábor által megfogalmazottnak. Éppen a gyermek túl korai elválasztása - illetve más, az anya-gyermek együttléttől független ok - vezethet a kommunikációs, szocializációs zavarokhoz. Túl késői elválasztás pedig egyszerűen nincs. Ez pszichológiailag értelmezhetetlen.
az évekre otthon ragadó anyák tudata beszűkül, kapcsolatukat nem csak a munkahelyükkel veszítik el bepótolhatatlanul hosszú időre, hanem a világgal is, a játszótéri anyuka nem véletlenül lett külön kategória [2].
Az, hogy a Velveten, Kökényszemű Katica számára külön kategória a játszótéri anyuka, még nem jelenti azt, hogy valóban az lenne. Nem is az. Hogy valakinek beszűkül-e a tudata, vagy a kapcsolatrendszere a gyermeknevelés mellett, nem függ össze a gyermeknevelés, a gyes, a gyed kérdésével. Mindenkinek beszűkül a tudata, aki nem nyitott új információkra, felbomlik a kapcsolatrendszere, ha nem tartja fenn. De miért kellene ehhez anyának lenni?   
De miért is kell három évig, lehetetlenül kevés pénzzel, havi bő húszezer forinttal támogatni valakit, hogy otthon legyen?... Pedig nem jó senkinek, se anyának, se gyereknek, nekem, mint adófizető apának meg végképp nem.
Azért, mert jó a gyereknek, s ami a gyereknek jó, az áttételesen az egész társadalomnak hasznos, az anyának és az adófizető apának is. És azért ilyen kevéssel, mert nem jut több. Bár jutna!
Európa fejlettebb részén évtizedek óta jóval rövidebb időre jár pénz [4],
Ez egyrészt nem igaz. Másrészt nem azért rövidebb az anyasági támogatás ideje, mert az jó, hanem azért, mert a társadalom ennyit volt hajlandó az ügyre fordítani. Szerintem azonban a magyar rendszer (számos hibája ellenére is) élenjáró Európában. Nem ezen kellene spórolni.  
…a nőnek nem a játszótér és a cumisüveg a természetes közege, hanem az alkotó munka. Amivel egyébként jóval többet megkereshet, mint a nyamvadt gyes.
Na akkor most, Gábor, öltsd fel egy háromgyermekes anya álruháját és indulj munkát keresni! Majd meglátod, milyen nehéz dolgod lesz. Úgy penderítenek ki a legtöbb állásinterjúról, ha megemlíted, hogy vannak gyerekeid, sőt, ha csak gyerekeket tervezel, hogy a lábad sem éri a földet. És a maguk szempontjából igazuk is lesz. Melyik vállalkozás akar olyan munkaerőt, amelyik havonta egy hetet otthon van a beteg gyerekkel?
Végezetül, hadd tegyek egy személyes megjegyzést: persze, hogy mindig a szegények, a kiszolgáltatottak fizetnek mindenért. Persze, hogy ők járnak rosszul, amikor az állam megszorításokba kezd, de azért az államnak némiképp ügyelnie kellene arra, hogy a reformálási indulat ne vezessen a kollektív öngyilkossághoz. Nem a pénz a siker egyetlen mércéje. Márpedig azok az elképzelések, amikkel mostanában találkozunk, (Gyurcsány-csomag, Oriens Kilábalási Program) kimondottan ezt sugallják. Mintha bizony mindenekelőtt a gazdasági szereplők érdekeit kellene szem előtt tartania Magyarországnak. Rövidlátó politika ez, nagyon.

1 komment

Úgyis túléllek

2008.06.16. 10:59 Ratius

Olvasgatom a blog-bejegyzéseket, hozzászólásokat, és azt látom, hogy amint közpénzekről, állami kiadásokról esik szó, mindjárt előkerülnek a nyugdíjasok. Hogy a nyuggerek így, meg a rokkantnyugdíjasok úgy, és hogy ezeket a milliókat eltartja az állam, azért ilyen magasak az adók meg a járulékok… Még az olyan megfontoltnak tűnő szakanyagokban is, mint az Oriens alternatív költségvetése, szent tehenekként emlegetik az öregeket.
A nyugdíjasok a politika szemében a szent tehénként jelennek meg, de a nyugdíjasok közel 3 milliós rétege nagyon heterogén, sok százezren kapnak kevés járadóságot és sok százezren nagyon magasat. Összességében pedig a nyugdíjasokat nem lehet a szegények közé sorolni. (A szegények csoportjainak sorrendjében a nyugdíjasok nincsenek bent az első háromban.)
Az Oriens azt javasolja: mindenki csak addig részesüljön a gazdasági növekedés áldásaiból, amíg dolgozik is, illetve, hogy a rokkantnyugdíjasok nyolcszázezres tömegének egy részét, a járandóságok csökkentésével szorítsuk munkára.
Pedig vannak nekem ennél jobb javaslataim is.  A legenyhébb így szólna: a ,,gyermektartás", illetve az amerikai filmekből ismert ,,asszonytartás" mintájára vezessük be a szülőtartást. A szülőtartást azok a felnőtt dolgozók fizetik, akiknek külön háztartásban élő nyugdíjas (vagy rokkantnyugdíjas) szüleik vannak. A szülőtartás a jövedelem maximum ötven százaléka, amelyet az állam szed be, és utal tovább a nyugdíjasnak. Ugyanakkor a szülőtartás összegével csökken az állami nyugdíj.
Ha valakinek jól képzett, sikeres gyerekei vannak, az nagyobb szülőtartásban részesül, aki nem vállal gyereket, vagy a gyerekek neveltetését elhanyagolja, az csak valami öregségi kegyelemkenyérre számíthat.
Az összeköltöző több generációssá váló nagycsaládok számos óvodai férőhelyet tennének fölöslegessé, mert a nagyi majd vigyáz az unokákra. Az intézkedés számos anya helyzetét könnyítené meg, mert a nagyi besegít a háztartásba, és tőkéhez juttatná a családokat, mert a nagyi lakását így el lehet adni. Végső soron– amennyiben a rendszer hosszú távon is fennmarad – gyermekvállalásra ösztönzi a lakosságot, hiszen a gyerekek száma döntő mértékben meghatározza azt, hogy hogyan élünk nyugdíjas korunkban.
Szerintem népszerű és igazságos elképzelés.
De van ennél jobb is: Építsünk zárt lakóparkokat a harmadik világ egyes országaiban, és hozzunk létre azokban magyar nyugdíjas-kolóniákat. Persze nyilván ki kell választani azokat az államokat, ahol kedvezőek a feltételek, nem túl magas a hőmérséklet, rendben van a közbiztonság, egyszerű az odautazás, és így tovább. Ezekben az országokban maga az építkezés is nagyságrendekkel olcsóbb, mint Európában, az élethez szükséges napi kiadások pedig akkor is fele, negyede a hazainak, ha a legmagasabb szintű orvosi ellátás, és szórakoztatás társul hozzá. Ráadásul egészen vonzó lehetőséget jelentene az, hogy a nagyihoz megyünk nyaralni, ha a nagyi nem Bösztörpusztán, legeltet csirkéket, hanem a kubai tengerparton lazítgat egy barátságos apartmanban. Szerintem vonzó nyugdíjas-perspektíva lenne.  
Van még jobb ötletem: Illetve ez nem saját ötlet, de ebben a formájában újszerű. Évekkel ezelőtt hallottam egy német vállalkozóról, aki Úgyis Túléllek Klubokat szervezett. Hihetetlenül jó, bár kissé morbid az alapötlet. Összeáll egy nagyjából azonos életkorú, és élethelyzetű, de limitált létszámú csapat. Fizetésük csekélyke hányadát, meghatározott ideig egy közös befektetési alapban helyezik el, és hagyják, hogy éveken, évtizedeken át kamatozzon a pénzecske. Közben nagyon vigyáznak magukra, sportolnak, egészségesen élnek, nem dohányoznak, nem híznak el, mert a céljuk az, hogy túléljék a többieket. Aki a csapatból utolsónak marad életben, az felveszi a sokmillióssá dagadt összeget. Egyszerűen zseniális! Ha ez kötelező lenne, mindenki úgy vigyázna magára, mint a hímes tojásra, ráadásul a lakosság jelentős része indulhatna meg a polgárosodás felé. A hatalmas végösszeg ugyanis nyilván a család hoz jut, hiszen mit is kezdene vele egy kilencvenhét éves, (kubai apartmanban) vegetáló matuzsálem… Viszont a gyerekek, unokák nagyon vigyáznának a dédpapára. Hátha ő lesz a nyertes…
És ezzel el is jutottunk a legjobb ötletemhez. Úgy, ahogy van, el kellene törölni a nyugdíjkorhatárt. Tehát senkit nem küldenék nyugdíjba csak azért, mert elért egy bizonyos életkort. Mindenki akkor megy nyugdíjba, amikor akar. Onnantól kezdve a gyerekei tartják el. Ha vannak. Ha tudják.  
Viszont bevezetném az évenként kötelező egészségügyi szűrést. Ha valaki testileg, szellemileg annyira leépül, hogy nem tud tovább dolgozni, azt leszázalékolnám. És nyugdíjjárandóságát – amit nagyrészt a gyerekeitől kap – leszázalékoltsága fokában állapítanám meg. Azaz, ha én ötvenöt évesen, makkegészségesen megyek nyugdíjba, akkor állami nyugdíjam és szülőtarásom nulla. Ha kilencen évesen száz százalékosan leépülve hagyok fel a munkával, akkor meg jó nagy összeget kapnék innen is-onnan is.
Első ránézésre ez nem túl baráti elképzelés, hiszen gyakorlatilag a nyugdíj intézményének megszüntetését jelenti, s helyette a rokkantnyugdíjazást teszi általánossá. De, ha meggondoljuk azt, hogy az emberek túlnyomó része a nyugdíjazást sorscsapásként, a társadalom hasznos tagjai közül való kirekesztésként éli meg, s a nyugdíjba vonulással, önmagában a nyugdíjas léttől radikálisan felgyorsul az öregkori leépülés, akkor talán nem is annyira szörnyű az ötlet.
Jó, lehet, hogy ezek az elképzelések nem feltétlenül tetszenének a nyugdíjasoknak, sőt elég valószínű, de ha nem oldjuk meg sürgősen a kérdést, akkor hamarosan úgy oldja meg a társadalom, ahogy tudja. Mehetnek a ,,Büdösbe”, mint a Sánta Ferenc nagyapja…   
 
 

22 komment

Jé! Felborult autó!

2008.06.05. 11:13 Ratius

Vasárnap, a Balatonról hazafelé kifogtam egy jó nagy dugót. A baleset már régen volt, de minden autós lassított kicsit nézelődni, hogy lásson egy felborult autót. Jé! Felborult autó!
Bosszantó volt nagyon, mint minden emberi hülyeség.
De most eszembe jutott, hogyan tudnánk a hátrányból előnyt kovácsolni. Rájöttem, hogyan lehetne az emberi ostobaságot a közösség hasznára kamatoztatni.
Íme az ötlet:
Van egy csomó olyan útszakasz, ahol lassítani kellene, de az autósok mégis ezerrel száguldnak el, mondjuk az iskola előtt. Van persze sebességkorlátozó tábla, meg fekvőrendőr, meg most már komoly büntetés és nulla tolerancia, de szerintem ezek nem jó megoldások.
Sokkal érdekesebb lenne, ha a veszélyes útszakaszok mellé afféle művészi baleset-installációkat helyeznénk el.
Kell egy-két roncs autó, egy nagy vörös tócsa, pár kirakati bábú rendőrnek, sérültnek, magyarázkodó autósnak öltöztetve, egy régi kék-fehér Zsiguli, villogó kék jelzéssel, meg ilyenek.
Az önkormányzatok pályázatokat írhatnának ki az adott útszakaszoknál fölállítandó posztmodern szoborcsoportok megvalósítására. Az egyes installációkat időnként ide-oda lehetne helyezni, vagy egymással felcserélni, hogy mindig új balesetélményben legyen része az autósoknak.
Elég egy idétlen bámészkodó ahhoz, megtorpanjon a kocsisor. És egy nézelődő mindig akad. Biztos vagyok benne, hogy elgondolásom megvalósítása esetén mindenki betartaná a helyi sebességkorlátozást.

3 komment

A korrupció csapdájában

2008.05.29. 10:00 Ratius

Sokan úgy tudják, hogy a beruházásokra, fejlesztésekre, pályázatokra fordított állami, önkormányzati, hivatali kiadások tíz-húsz százalékát ellopják. Sokan úgy vélekednek, hogy a korrupció gátlástalan emberek csinálmánya, és, ha kellő szigorral büntetnék, mindjárt megszűnne. Nos, mindkét vélekedés téves. A kiadások sokkal nagyobb részét emészti föl a korrupció, mégpedig rendszerszerűen, azaz függetlenül attól, hogy a játékban szereplő személyek akarják-e ezt vagy nem. A helyzet klasszikus társadalmi csapdát idéz, amelyben mindenki racionálisan cselekszik, ám az összcselekvés mégis irracionális.
A napokban összefutottam egy régi barátommal, aki vigyorogva mesélt a részletekről. Éppen egy állami tenderben vesz részt aprócska cégével, és elég jó kapcsolataival, s így közvetlen információi vannak korrupció természetéről.
Lássuk tehát, hogyan zajlik a folyamat.
  1. Egy minisztériumi (önkormányzati, hivatali stb.) vezető értelmes ötlettel áll elő, mire fordítsák a fejlesztésre kapott pénzt. Mondjuk, hirdessenek játszótér-rekonstrukciós programot.
  2. A miniszter (polgármester, hivatalvezető stb.) szintén értelmesnek találja az ötletet, hiszen beleillik az amúgy is gyermekbarát (párt, kormány, stb.) programba. Főnökéhez már úgy viszi tovább az elképzelést, hogy az remekül kommunikálható projekt.
  3. A főnök (miniszterelnök, pártelnök, miniszter, stb.) Meglátja a kommunikációs lehetőséget, és támogatja az ötletet.
  4. Elindul az elképzelés kidolgozása a hivatalon belül. Itt jelenik meg a korrupció első csírája. Minden kéz, amelyen keresztül megy a program, véleményezés, kidolgozás céljából hozzá tesz, vagy elvesz belőle valamit, miután elgondolkozott azon, hogy ő vajon hogyan tudna hasznot húzni az elkölteni tervezett büdzséből.
  5. Elkészül a végleges program, amelyben előírja, hogy minden játszótéren kell lennie hintának – mert az egyik hivatalnok hajdani osztálytársa hintagyártó kisiparos, minden játszóteret parkosítani kell, mert egy másik hivatalnok sógorának az öccse érdekelt egy kertészeti vállalkozásban, és így tovább. Ezek valójában csak lehetőségek, ám ahhoz elégséges a hatásuk, hogy alaposan eltorzítsák az eredeti elképzelést.
  6. Döntés születik a végrehajtásról, és kiírják a közbeszerzési pályázatot. A pályázati kiírás során már megjelennek a korrupció első hajtásai, de még mindig csak a lehetőség szintjén. Akik a feltételekről döntenek úgy alakíthatják a részleteket, hogy csak a vállalkozók bizonyos csoportja pályázhasson.
  7. Viszont – és ez elég fontos az összkép szempontjából – a kiírás feltétlenül tartalmazza a kommunikáció követelményét. Azaz a keret húsz-harminc százaléka eleve arra szolgál, hogy reklámozzák a játszótér-rekonstrukciós programot. Demokráciában ez elemi fontosságú kérdés. Hiszen némi népszerűség növekedést jelenthet.
  8. Az érintett vállalkozóknak felcsillan a szemük és elkezdik szervezni a pályázó konzorciumokat. Összeáll három-négy cég, egy kertészet, egy hintagyár, egy reklámügynökség, meg, ami még kell, és benyújtják a pályázatot. És szárba szökken a korrupció…
  9.  A konzorciumok ugyanis nem hülyék. Elemi érdekük, hogy elnyerjék a megbízást. Több okból is. Egyfelől azért, mert a teljes nemzetgazdaságnak csaknem a felét uralja az állam. Azaz a vállalkozások lehetséges piacának ugyancsak a fele állami megrendelés. Elképzelhetetlen, hogy egy vállalkozó a piac felét egyszerűen leírja, csak azért, mert kicsit macerás a meghódítása. Másfelől azért, mert a pályázati pénzek gyakorlatilag szabadon elkölthetőek. Komoly ellenőrzésre, netán büntetésre nem kell számítania, a nyerteseknek.  
  10. Újabb lényeges elem következik, virágba borul a korrupció. Mivel a vállalkozások nem tudják, hogy ki fog dönteni az ügyben, mindenkinek ígérnek öt-tíz százalékot, akinek befolyása lehet a döntésre. A döntéshozókat, persze csak az utolsó pillanatban választja ki a főnök (miniszter, miniszterelnök stb.) éppen azért, hogy csökkenjen a korrupció esélye. De a puska visszafelé sül el, mert így minden lehetséges személyt igyekszik megvesztegetni a pályázó.
  11. Összeül a döntéshozó testület, és dönt. Itt persze több változós a történet, de a korrupció mindig jelen van. Elképzelhető, hogy a főnöknek is van egy hajdani iskolatársa, aki megígéri, hogy kellő összeget fizet be a pártkasszába, ha az övé a tender. De elképzelhető, hogy a főnöknek ez túl kicsi pénz, s nem foglalkozik vele, bizonyos összeg alatt ugyanis nem érdemes vállalnia a korrupcióval járó kockázatot. Így valóban lezajlik egy csata a döntéshozók között, melyik konzorcium legyen a győztes.
  12. Azok a személyek, akik a győztes konzorciummal álltak kapcsolatban megkapják a jutalékokat, függetlenül attól, hogy valójában tettek-e valamit az ügy érdekében vagy nem. Majd hülyék lesznek elárulni, hogy túl kicsi a befolyásuk az intézkedéshez…
  13. A kiírt keretnek körülbelül a fele tehát eltűnik a különböző szintű hivatalnokok, pártemberek zsebében. Igen, úgy, ahogy a maffiafilmeken: kofferben érkezik egy megbízható futár által. (Semmi számla, átutalás meg ilyenek…)
  14. A maradék pénz felét elköltik a program kommunikációjára.
  15. A maradék pénz felét elköltik az első ötven százalék tisztára mosására. Ennek ára kb. húsz százalék. Tehát, ha egymilliót akarsz valakinek a zsebébe dugni, akkor az neked egy és negyedmilliódba kerül.
  16. A maradék pénzből megvalósítják a játszótér-rekonstrukciós programot, persze úgy, hogy a résztvevő vállalkozások húsz, huszonöt százalékos profitot szerezzenek.
  17. Ellenőrzés gyakorlatilag nincs, hiszen a hivatalnak önmagát kellene lebuktatnia egy valódi vizsgálat során.
Vegyünk észre a történetben néhány tanulságot:
A rendszerben mindenki ésszerűen cselekszik, mégis a csőd felé száguld a struktúra.
A program nem a szükségletek, hanem a korrupciós lehetőségek szerint születik. Ezért a valóban szükséges programokra nem jut elég pénz.
Az állami pénz elköltésének (korrupciós) rendszere felemészti az elkölthető pénz ötven-hatvan százalékát.
A kommunikáció olyan prioritást élvez, ami eltörpül a valódi végrehajtás mellett.
A kialakult (sok fölösleges elemet tartalmazó, sőt olykor teljesen fölösleges) program megvalósítására az elkölthető keretnek kb. húsz százalékát lehet felhasználni.
Az állami költségvetésnek több mint egyharmadát, csaknem a felét teszik ki az ilyen módon elköltött, illetve elkölthető pénzek. De megfogalmazhatjuk így is: évente kb. két hónapig, vagy ismét másképp, naponta másfél órát csak azért dolgozol, hogy a főosztályvezető úr, a párttitkár úr és a főelőadó asszony befizethessen egy thaiföldi nyaralásra.
Jó munkát kívánok!

13 komment

Kell-e nekünk Trianon gyásznap?

2008.05.16. 10:49 Ratius

Legutóbbi bejegyzésemben elitelőleg nyilatkoztam a Trianon gyásznap lehetőségéről. Néhányan el is mondták, mekkora hülye vagyok, mert az igenis kell. Pedig nem kell. Nagyon nem. Most elmondom, hogy miért.
Kezdjük talán Franciaországban. Ott egy általános iskolai, de még egy gimnáziumi történelemkönyv is körülbelül úgy néz ki, hogy a szerzők – meg nyilván a tanárok is - hosszú oldalakon, illetve órákon át zengedeznek a nemzeti Gloire-ről, mondjuk Napóleon diadalairól, aztán apró betűkkel oda van írva a lap aljára, hogy ezernyolcszáztizenötjúniustizennyolcadikánwaterloonálmegverték,száműztékegykisszigetre,ezernyolcszázhuszonegybenmeghalt.
A német történelemkönyvekben az első világháború okai ugyancsak érdekesek. Szó sincs azokban semmiféle német agresszivitásról, van viszont szó angol flotta-féltékenységről, francia reváns-vágyról, pánszláv uszításról.
Majd elfelejtettem, de ejtsünk pár szót a románokról is. Ott van mindjárt a dákó-román elmélet. Ami persze erősen megkérdőjelezhető elgondolás, de ezerötszáz-kétezer év távlatából az elmélet igazságtartalma nem tűnik olyan hű, de lényegesnek.
Ezek a népek, hogy úgy mondjam, a helyén kezelik a nemzettudatot. A sok történelmi diadalból származásukra, elődeikre büszke, öntudatos polgárok teremnek, akik – és én ezt tartom a legfontosabbnak – hajlandók együttműködni egymással, hisznek a rendszerükben, mert hisznek a saját társadalmukban.
És akkor most vessünk egy pillantást a másik oldalra. Nézzünk egy-két népet, akiknek van nemzeti gyásznapjuk. Vagyis egyet-kettőt, így hirtelenjében nem is tudnék mondani, mert a zsidókon kívül egyetlen olyan náció sem jut eszembe, amelyik nemzeti gyásznapot tartana.
Márpedig, ha én zsidó lennék, kézzel-lábbal tiltakoznék a sok holocaust-megemlékezés ellen. Nem azért, mert az emberek kiirtását bocsánatos bűnnek tartom, nem azért, mert egy szűk csoport üzletet csinál a vérzivatarból, és nem is azért, mert így, csaknem fél évszázad után eléggé irritálja a környezetet, hanem elsősorban azért, mert rettenetes lúzerségnek tartanám azt, hogy én egy olyan népnek a tagja vagyok, amelyet, mint a barmot, vágóhídra lehet vinni. 
Ha már holocaust, sokkal inkább beszélnék a varsói gettólázadásról vagy a sobibori felkelésről. Vagy beszélnék azokról az Igazakról, akik mentették a zsidókat, beszélnék Kéthly Annáról, ,,az egyetlen férfiről a magyar parlamentben”, aki elutasította a zsidótörvényeket, a bolgár kormányról, amely a náci csatlósok közül egyedüliként tagadta meg a zsidók deportálását, netán Horthyról, aki megtiltotta a budapesti zsidók összegyűjtését és elszállítását, de semmiképp sem beszélnék magáról a népirtásról. 
Nagyjából ilyesmit gondolok a Trianon megemlékezésekről is. Szerintem rettenetes lúzerség olyan nép tagjának lenni, amely képes elveszteni – mint valami bevásárlócédulát - a saját országának kétharmadát. Ez egyszerűen ciki. Nagyon gáz. Erről még akkor is kussolni kell, ha amúgy fáj.
Nem látom be, miért kellene emléket állítani a kudarcnak, a vereségnek, a tragédiának. Nem látom be, miért kellene egy emléknapnak figyelmeztetnie bennünket arra, hogy üldözött, elnyomott, megalázott, megcsonkított senkik vagyunk!
Ha nemzeti öntudatot akarunk, akkor ne a balsorsot emlegessük, hanem tanítsunk sumér-magyar rokonságot, beszéljünk sokat Mátyás királyról, vagy emlékezzünk Przemyśl hős védőire. Akkor is, ha amúgy sok hülyeség van ezekben a legendákban. Trianon kapcsán meg emlegessük a Lajta-bánságot, a Kalotaszegi Köztársaságot, a soproni népszavazást, vagy rendezzük meg a Bécsi döntések emléknapjait. Ezek derék, igazságos, helyénvaló tettek és döntések voltak.
Trianonról amúgy én olyasmit szoktam mondani a fiaimnak: igen, volt itt török, tatár, osztrák és orosz, most meg van Trianon. De ahogyan azok sem maradtak itt örökké, Trianon is csak múló kellemetlenség a nemzet történetében. - Bolhacsípés – ahogy a Fekete Lovag mondaná…

94 komment

Kell-e nekünk SZDSZ?

2008.05.14. 11:16 Ratius

Sok jobboldali szerint a magyar politikai élet legkárosabb eleme, rákfenéje, vírushordozója az SZDSZ. Pár ismerősöm már hűti a pezsgőt, remélve, hogy a következő választáson a Szabad Demokraták kiesnek a parlamentből, és akkor lesz mire koccintaniuk.
A közelmúltban szóba került a téma egy baráti társaságban – ha jól emlékszem, valami hasonló jellegű cikk kapcsán - és be kell vallanom, életemben először komolyan elgondolkoztam a dolgon. Elgondolkoztam, és be kellett látnom, nincs igazuk azoknak, akik egy SZDSZ-mentes Magyarországról álmodoznak.
Mert, noha az igaz, hogy a Szabad Demokratákról ezernyi rossz mondható el: Igaz, hogy alkupozíciójukat kihasználva egy szűk csoport érdekeit kényszerítik rá az országra. Igaz, hogy olyan gazdaságpolitikát képviselnek, ami nálunknál gazdagabb országokban is nyomorba taszítja az alsó középosztályt. Igaz, hogy olyan ügyek mellett teszik le a garast, ami szemben áll a többség jóizlésével és erkölcsiségével. És végül az is igaz, hogy olyan emberjogi fantom-harcot vívnak, amit már régen megnyert a magyar társadalom. Szóval valóban sok baj van ezzel a törpepárttal.
De van valami, ami miatt mégiscsak szükség van a létére!
Csak úgy, játékból elképzeltem azt, az elvileg egyáltalán nem kizárt lehetőséget, hogy hatalomra jutna Magyarországon egy erősen fundamentalista kormány. Mondjuk, a Fidesz leváltaná Orbánt – aki minden híresztelés dacára ízig-vérig demokrata - és helyette valami bigott keresztényi, vagy erőszakosan rendpárti alakot juttatna hatalomra. És mondjuk, ez az új kormányfő bevezetné a kötelező iskolai hitoktatást, vagy bűncselekménnyé nyilvánítaná a homoszexualitást, vagy betiltaná az abortuszt, esetleg cenzúráztatná az internetet, netán visszaállítaná a halálbüntetést, vagy egyéb erkölcsnemesítő ténykedésbe kezdene. Ötlete - az iskolai egyenruhától, vagy kötelező Trianon megemlékezéstől, a média megrendszabályozásán keresztül, a rendőri hatalom megszilárdításáig - bizonyára mindenkinek volna elég.
Az efféle intézkedésekkel az a baj, hogy egyenként csak nagyon kevés embert zavarnak. Sőt az egyes kezdeményezéseknek a többség örül is. Még azt is gondolom, hogy néhány ilyen intézkedést kell tennie minden új kormánynak, hiszen ezek a szabályok szimbolikusan is kifejezik azt, hogy miféle úton jár a kormány.
De nagyon csínján kell bánni e tettekkel, mert összességükben a szabadság, a demokrácia, és a polgári jólét ellenében hatnak. Csak gondoljuk végig a hatásait tíz tizenöt - tetszőlegesen kiválasztott - kormányzati erkölcsnemesítő intézkedésnek!
És a nyolcadiknál elveszteném a biztonságérzetemet, a tizediknél úgy érezném, hogy a hatalom a magánéletemben vájkál, a tizenkettediknél szűk körben valamiféle kínai átnevelőtáborhoz hasonlítgatnám az országot, és a tizenötödiknél pedig úgy döntenék, hogy legközelebb az SZDSZ-re fogok szavazni.  
A kérdés már csak az, hogy van e realitása ennek a lehetőségnek. Nos, én azt hiszem, minél mélyebb válságba kerül az ország, annál reálisabb. Hiszen annál inkább rákényszerül az új kormány arra, hogy – eredmények híján – szimbolikus gesztusokkal valósítsa meg ,,országépítő" munkáját.
Hát nagyjából ezért drukkolok Fodor Gábornak. Remélve, hogy olyan párttá tudja formálni az SZDSZ-t, amely minden hibája dacára, sőt a közgyűlölet ellenére is képes lesz arra, hogy szükség esetén kiálljon az emberek, a szabadság és a demokrácia mellett. 

127 komment

Szili, a fekete lovag

2008.04.25. 09:35 Ratius

Zártkörű megbeszélést tartott az MSZP Pécsett, a szocialisták székházában. A pártfórumon részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szili Katalin házelnök valamint a megyei párttagok.
"Ide a Fidesz nem jöhet vissza" - hangsúlyozta Szili és hozzátette: az MSZP tisztában van vele, hogy mire készül a nagyobbik ellenzéki párt, és mindent el kell követni annak érdekében, hogy ez ne fordulhasson elő. A házelnök végül leszögezte: bízik benne, hogy a szocialisták meg fogják nyerni a 2010-es parlamenti választásokat.
Szegény Szili. Önbizalma határtalan. Mint a fekete lovagé.
Emlékeztetőül ide másolom a nevezetes jelenet szövegét a Gyalog Galoppból:
Arthur király: Hő. Tucatnyi ember erejével ér fel az erőd, lovag uram. Én Arthur vagyok, a britek királya. Össze akarom gyűjteni az ország legbátrabb lovagjait, hogy velem jöjjenek cameloti udvaromba. Te hős vagy, méltónak bizonyultál e tisztességre. Velem tartasz-é?
(A Fekete Lovag nem szól semmit.)
Arthur király: Nagyon sajnálom. De ahogy gondolod. Jer, Balfi.
Fekete lovag: Egy lépést se tovább.
Arthur király: Hogy?
Fekete lovag: Egy lépést se tovább.
Arthur király: Nem akarok veled viszályt, jó lovag. De ha addig élek is, a hídon átmegyek.
Fekete lovag: Márpedig csak addig élsz.
Arthur király: Megparancsolom én, a britek királya, hogy azonnal engedj tovább!
Fekete lovag: Nem mozdulok innen senki emberfiáért.
Arthur király: Ám legyen! (kivonja a kardját)
(Levágja a Fekete Lovag lovag egyik karját)
Arthur király: El az útból, derék ellenlábasom!
Fekete lovag: Emiatt a karcolás miatt?
Arthur király: Karcolás? Lecsaptam a karod.
Fekete lovag: Á dehogy.
Arthur király: Akkor az ott micsoda?
Fekete lovag: Már úgy is ócska volt.
Arthur király: Bolond vagy?
Fekete lovag: Folytassuk, te gyáva kukac!
(levágja a Fekete Lovag másik karját)
Arthur király: Enyém a győzelem! (Térdelve imádkozik) Köszönöm Uram nagy bölcsességed.
Fekete lovag: Folytassuk!
Arthur király: Micsoda?
Fekete lovag: Talpra! Talpra!
Arthur király: Példátlanul bátor vagy lovag, de legyőztelek.
Fekete lovag: Mi az, inadba szállt a bátorságod?
Arthur király: Mi ugrálsz te bolond! Hiszen egy karod sincs!
Fekete lovag: De van!
Arthur király: Ugyan! Nézd meg!
Fekete lovag: Bolhacsípés!
Arthur király: Ne rúgdoss, vagy…
Fekete lovag: A gyáva! Gyáva!
Arthur király: Levágom a lábad! Na jó!
(levágja a Fekete Lovag egyik lábát)
Fekete lovag: Megállj! Ezért az életed veszem!
Arthur király: Mit csinálsz engem akarsz a véredbe folytani?
Fekete Lovag: Legyőzhetetlen vagyok!
Arthur király: Komplett bolond vagy!
Fekete Lovag: A Fekete Lovag mindig győz! Védd magad! Na! Mi lesz?
Arthur király: Na jó!
(levágja a Fekete Lovag másik lábát)
Fekete Lovag: Jó. Kiegyezek veled döntetlenben.

Szólj hozzá!

Legyen minden pénteken BKV sztrájk!

2008.04.18. 08:42 Ratius

Az idősebbek még emlékezhetnek arra az ősidőre, amikor hétfőnként a televízióadás szünetelt. Nem tudom persze, hogy statisztikailag - gazdasági, politikai, emberi szempontból, vagy a műveltség általános szempontjai szerint - előnyös volt-e ez az adásmentes nap, de arra tökéletesen emlékszem, hogy személyes életünk nézőpontjából teljesen rendben volt. A többi napokon várható silány tévéműsorokra való tekintettel, különösen rendben volt.
Na, de félre az analógiát, lássuk a BKV sztrájkot!
Nos, úgy néz ki, hogy a budapestiek jelentős része otthon maradt, vagy felpakolta a családot és három napos vidám hétvégére indult a telekre. Nem tudom, hogy statisztikailag - gazdasági, politikai, emberi szempontból, vagy a közlekedés általános szempontjai szerint - előnyös-e ez a közlekedésmentes nap, de az nyilvánvaló, hogy személyes életünk nézőpontjából teljesen rendben van. A többi napokon várható silány BKV-teljesítményre való tekintettel, különösen rendben van.
Ha bevezetnék a pénteki BKV-mentes napot, akkor az egyébként is nagyon sok előnnyel járna. Ide írok néhányat, ami hevenyében eszembe jut:
- Egy amerikai felmérés szerint az emberek a heti munkájukat közelítőleg három nap alatt tudják elvégezni, ha erre valamiért szükség van. Hogy tehát péntekenként sem dolgozik senki, az lényegében nem rontana a gazdaság teljesítményén.
- Megoldódna a BKV járatritkítási problémája, hiszen így térbeli ritkítás, azaz különböző vonalak megszüntetése helyett időbeli ritkítást valósítatna meg, azaz péntekenként nincs BKV-közlekedés.
- A hosszú hétvégéken kiürülő város a statisztikák szerint is jelentősen javít a budapesti levegőszennyezettség adatain. Így a pénteki BKV-mentes nap hosszú távon is egészséges volna.
- És akkor még nem is szóltunk arról, hogy az emberek mennyivel vidámabban, kipihentebben mehetnének hétfőn munkába.
Valósítsuk hát meg a pénteki BKV-mentes napokat!
Pszt... a csütörtökről majd később beszélünk!

26 komment

Adjuk oda, gyorsan, mielőtt meggondolják magukat!

2008.04.16. 18:14 Ratius

Friss hír röppent világgá, de legalább országgá a közelmúltban: a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) letörölte a térképéről Magyarországot.
A Ján Slota vezette pozsonyi kormányerő az SNS honlapján napokig egy olyan Európa térkép volt látható, amelyen a Dunántúl Ausztriához, a többi magyar terület pedig Szlovákiához tartozik, Magyarország pedig nem is létezik. Elemzők szerint nyilvánvaló, hogy a szlovák kormánypárt így kívánta megjeleníteni legfőbb ábrándját, miszerint Magyarországot le kellene törölni a föld felszínéről – írja az Index.
Mármost én azt hiszem, Slotáék jót akarnak. Zseniális ötlettel álltak elő. Igen, adjuk át Szlovákiának Kelet-Magyarországot, a Dunántúl pedig csatlakozzon Ausztriához!
Mélységesen egyetértek.
De, hogy ne pusztán az országvesztő nemzetietlen lelkesedés szólaljon meg itt, röviden összefoglalnám az előnyöket.
Nézzük előbb a kelet-magyarországi, azaz a Nagy-Szovákiához kerülő országlakosok érdekeit.
Szovákiában nincs regisztrációs adó, Szlovákia gazdasági fejlődése 7% körül van, Szlovákiában alacsonyabbak az adók, Szlovákiában jó a sör.
És még a magyar kisebbség problémája is megoldódnak, hiszen az új országban jó eséllyel többségbe kerülne a magyarság.
Szlovákia lakossága ma: 5 400 000 fő
Szlovák: 4 600 000
Magyar: 500 000
Egyéb: 300 000
Nagy-Szlovákia lakossága lenne:10 400 000
Szlovák: 4 600 000
Magyar: 5 500 000
Egyéb: 300 000
Az Ausztriához kerülő magyarságot ugyancsak nem kell félteni. Nyugati szomszédunk gazdag európai ország, a népességi arányok tekintetében pedig meghatározó erőként lehetne jelen az új országban a magyarság.
Ausztria lakossága ma: 8 200 000 fő
Német: 7 200 000
Magyar: elenyésző
Egyéb: 1 000 000
Ausztria-Panónia népessége lenne: 13 200 000 fő
Német: 7 200 000
Magyar: 5 000 000
Egyéb: 1 000 000
Az összmagyarság szempontjából is csupa előnyt kínál az SNS térképe. Egy olyan nemzetközi helyzetben ugyanis, amikor a magyarok két országban is jelenős, több milliós népességgel vannak jelen, Románia, Szerbia, és Ukrajna is kénytelen lenne, megadni a megfelelő jogokat az ott élő magyarságnak. Nem is kellene közben magyar revíziótól, Nagy-Magyarország feltámadásától, meg efféléktől tartania, hiszen Magyarország eltűnt Európa térképéről.
Végezetül a Szlovák Nemzeti Párt felvetése jelenlegi kínzó gondjainkat is megoldaná. Egy csapásra megszűnne a kormányválság, a pártok közötti polgárháborús szembenállás, értelmét vesztené a konvergenciaprogram (Szlovákia jövőre vezeti be az Eurót,Ausztriában meg már régóta használják), hogy csak néhány egyértelmű előnyt említsek.
Csak azt nem értem, hogy a szlovákoknak meg az osztrákoknak miért lenne ez olyan nagyon jó…
 

149 komment · 2 trackback

Ne reménykedj! Marad.

2008.04.08. 12:38 Ratius

Sokan, nagyon sokan bíznak abban, hogy a kisebbségi kormányzás első kudarcai után csúfosan megbukik Gyurcsány Ferenc. Az MSZP pedig – felismerve azt, hogy további kormányzása katasztrófába taszítja az országot - belátásra tér, és kezdeményezi az országgyűlés feloszlatását…
Sajnos azonban e forgatókönyv megvalósulására rendkívül kevés az esély. Már csak azért is, mert ilyen forgatókönyvet elképzelni is nagyon nehéz. Sajnos sokkal könnyebb felvázolni azt a menetrendet, ami egészen 2010-ig hatalomban tartja Gyurcsány Ferenc kisebbségi kormányát. Így aztán minden Fletó-fan megnyugodhat: marad a Feri. Sokáig üldögélhet még a miniszterelnöki irodában.
Ahhoz, hogy a forgatókönyv reális legyen, három tényezőt kell feltételeznünk.
Először is azt, hogy az MSZP tagsága és vezetősége elég sokáig – nagyjából 2009 nyaráig -    töretlenül hisz abban, hogy kormányzati pozíciójának megőrzése révén előnyösebben szerepelhet a majdani választásokon, mint egy azonnali megmérettetésen. 2009 nyara után pedig már kényszerpályán lesznek. Onnantól mindegy, feloszlatják-e a parlamentet, vagy kivárják a rendes választást. Úgy vélem, bizonyos realitása lehet e gondolkodásmódnak, hiszen a hatalom birtokában, ha nem is sokat, de valamennyit valóban lefaraghatnak tetemes hátrányukból. A csapda ott van, hogy – noha a logika helytálló – az is valószínű, hogy minél tovább kormányoznak, annál mélyebbre süllyed népszerűségük. De ezt a csapdát ma még elkerülhetőnek vélik. A jobb kormányzás, a bársonyos reformok, a javuló kormányzati kommunikáció elvileg kivezethetik a pártot a csapdából. De csak elvileg. Az eddigi tapasztalatok nem azt mutatják, hogy képesek lennének jelentősen javítani képességeiken.
A második feltételezés az, hogy az MSZP bukási spirálja elképesztő lendületet vesz a következő hónapokban, s a párt vezetői, felső- és középszintű döntéshozói egyéni érdekeiket a közös érdek elé helyezik. Ez azt jelenti, hogy a képviselők, felügyelő-bizottsági tagok, újságírók, intézményvezetők, minisztériumi káderek egyre kevésbé hisznek abban, hogy 2010 után is megőrizhetik jelenlegi pozíciójukat, s ezért arra törekednek, hogy legalább 2010-ig megőrizzék azt. S minél rosszabbra fordulnak a dolgok az MSZP számára, minél mélyebb káoszba zuhan az ország, minél kisebb a párt támogatottsága, annál inkább kell majd ragaszkodniuk a zsákmányszerzésre alkalmas pozícióhoz, hiszen annál valószínűbb, hogy nem lesz újabb lehetőségük. E feltevés még az iménti premisszánál is életszerűbb, s azt alátámasztva, a valószínűség magas fokára helyezi e lehetőségeket.
Harmadjára azt kell feltételeznünk, hogy Gyurcsány Ferenc foggal-körömmel ragaszkodik miniszterelnöki pozíciójához, s annak megőrzése érdekében mindenre, valóban mindenre képes. Hogy ő ezenközben mit gondol, az mellékes. Gondolhatja azt, hogy valóban képes az ország megmentésére. Gondolhatja, hogy semmiképp sem szabad a jobboldalnak átadnia az országot. Gondolhatja azt, amit az első feltételezésben a többi pártvezető, azaz azt, hogy a hatalom birtokában még mindig jobbak az esélyei, mintha kitűzné a fehér zászlót, de gondolhatja azt is, mint a bukási spirálban örvénylő pártkáderek a második feltételezésben, azt, hogy a hatalom révén 2010-ig továbbra is komoly zsákmányt szerezhet. Mindez mellékes. A kérdés az, hogy e gondolatok érdekében meddig hajlandó elmenni? És a válasz sajnos az, hogy nagyon messzire. Emlékezzünk csak a húszmillió román beözönlésére, Medgyessy Péter hátba szúrására, a 2006-os választási kampány költségvetési hazugságpolitikájára, vagy jusson eszünkbe az, hogy a pillanatnyi érdektől vezettetve, milyen könnyed felelőtlenséggel rúgta fel a koalíciót. Igen, sajnos az a feltevés is nagyon valószínű, hogy a miniszterelnök mindenre hajlandó a hatalom érdekében, sokkal többre, mint egy demokrata…
 És, ha e három feltevés megáll a lábán, akkor elég könnyű felvázolni azt a forgatókönyvet, aminek segítségével 2010-ig hatalomban maradhat a jelenlegi kormányfő.
A közjogi helyzetből adódóan Gyurcsány Ferenc hatalmát nem fenyegeti az országgyűlés. Az ugyanis nem jelent hatalomvesztést, ha a benyújtott törvényeket nem fogadja el a Ház. Kellemetlenséget ugyan jelent, sőt bizonyos óvatosságot is megkövetel a kormánytól, de az igazán nem tűnik kivihetetlennek az, hogy rendeletekkel kormányozzon a miniszterelnök, s a parlament elé csak olyan törvénytervezetek kerüljenek, amiket nem lehet leszavazni: nemzetközi szerződések, és hasonlók. Sőt még azt is megteheti a kormány – ha netán az ellenzék képes volna összefogni, s törvényt elfogadni a parlamentben -, hogy egyszerűen elszabotálja annak végrehajtását.
A miniszterelnök pozícióját csupán két csoport fenyegetheti. Azok a pártvezetők, akik elég erősek ahhoz, hogy összefogva megbuktassák. Illetve az MSZP tisztújító kongresszusának küldöttei. Senki más. E két csoport semlegesítése pedig elég egyszerű feladatnak tűnik.
Nézzük előbb a pártvezetőket. Nézzük, mit tehet a miniszterelnök azért, hogy csökkenjen hatásuk, hatóképességük!
Nos, elsőképpen megjósolható, hogy az SZDSZ-kormánytagok felálltával megüresedő helyekre egyikük sem kerül. Az új miniszterek olyan személyek lesznek, akiknek szinte még hírét sem hallottuk, de mindenképpen pártonkívüliek, talán párton kívüli szakemberek – barátok és üzletfelek –, akik miniszteri hatalmukat nem tudják páron belüli előnyökre váltani. Talán egy-két ismeretlen középkáder is felemelkedhet a pártból, de nekik sajnos arra kell számítaniuk, hogy hamar leváltja őket a miniszterelnök. Nehogy megmelegedjenek ott…
Aztán célszerű lesz egy-két régi minisztert is lecserélni. Egy bukott miniszter, kevésbé vonzó jelölt miniszterelnöknek. Meg aztán nincs is alkupozícióban, s így szervezkedni sem tud.
A változásokat kísérő retorika természetesen a szakértői kormányzás lesz, és ezt nagyon sok MSZP-talpas el is fogja hinni. Sőt, mi több, még akár a párt népszerűsége is javulhat tőle valamicskét. Akár két-három százalékot is jelenthet, ami újabb hónapokra, egészen a nyár végéig biztosíthatja a túlélést.
Ősszel várható azután a köztisztasági csomag felmelegítése. Ezzel párhuzamosan elképzelhető a legnagyobb hangú párt-puccsisták likvidálása. Egy-egy korrupciós ügy felmerülésével akár a középmezőny, akár a vezérkar megfélemlíthető, vagy elbuktatható. Még akkor is, ha - tételezzük föl, mélységes naivitással –, hogy semmi alapja sincs az adott ügynek. A párt erős emberei így megérezhetik a még erősebb kezet, s nem nagyon mernek szervezkedi, összefogni, miniszterelnök-cseréről suttogni.
Ezt a forgatókönyvet egyébként a március 29-i Gyurcsány-beszéd is megalapozta. Idézzük csak ide a pártvezetőknek szóló néhány mondatát:
Azt szeretném mondani mindenkinek, aki a kormányom tagja - ők kevésbé játszanak meccset, inkább csak pletykálkodnak -, azt szeretném mondani a Magyar Szocialista Párt valamennyi tagjának, ne érje be azzal - Juhász Feri szövege fog következni -, hogy folyosói terminátorrá változik! Ne érje be azzal, hogy igen bátran tud sugdolózni, hogy igen bátran tud esélyeket latolgatni, hogy olyan bátran tud konstrukciókat gyártani. Ennyivel ne érje be! Azzal érje be, hogy mit tud segíteni az országnak, hogyan tud ő átlépni a saját árnyékán, hogyan tud ő megváltozni.
A kommunikáció e tekintetben is nagyon sikeres lehet: A miniszterelnök lecsap a korrupcióra! És a népszerűség ismét emelkedni kezd, vagy legalábbis lelassul csökkenése.
Az újabb pofonok és újabb térdre esések után természetesen újabb programokra lesz szüksége a miniszterelnöknek. A költségvetési szavazás biztos kudarcához lesz köthető, de még azt megelőzően kell rá sort kerítenie, tehát valamikor az ősz végén, tél elején várhatjuk az újabb MSZP kongresszust. Itt letaszíthat kiskirályságából néhány veszélyes ellenfelet, és fölemelhet az elnöki pozícióba pár új arcot, hozzá hű MSZP-s közvitézt.
Az MSZP megújul – hirdeti majd a propaganda, és a résztvevőknek nem is fog föltűnni, hogy a párt a széthullás soha nem látott közelségébe kerül. Az új arcok ugyanis aligha tudják majd egyben tartani a szocialista pártot, ezt a többrétegű, bonyolult képződményt. De ez a hatalom megtartása szempontjából mellékes körülmény. Az sokkal fontosabb, hogy a képviselőjelöltek kiválasztásának a jogát, lehetőségét Gyurcsány Ferencnek a maga kezébe kell vennie ezen a kongresszuson.
És ez már át is vezetheti elmélkedésünket a kérdés pozitív oldalára, azaz oda, hogy a vezetők semlegesítése után, hogyan tudja megnyerni az egyszerű párttagokat, küldötteket.
Olyan sok feladata nem lesz ez ügyben, mert, ha túléli, és az iménti forgatókönyv szerint megszervezi az MSZP kongresszusát, akkor 2009 nyaráig aligha kell új támadásra számítania. Akkor meg már az lesz a kérdés, ki juthat be MSZP színekben a parlamentbe, tehát a listán ki szerepelhet jó helyen, akkor meg majd ezért nem mernek lázadni a középkáderek.
Addig azonban szétoszthatja az SZDSZ-től elvett több ezernyi felügyelő-bizottsági helyet, minisztereket, államtitkárokat, pártvezetőket kreálhat. Az első nagy pozíció-osztogatásra az ősz végén számíthatunk. Ez lesz a felkészülés az akkorra várható MSZP-kongresszusra. Ekkor és ezáltal garantálhatja a pártelnök azt, hogy a küldöttek ne vonják kétségbe elnöki, miniszterelnöki pozícióját, s megadják neki a felhatalmazást a pártlista összeállítására.
A következő menet a kongresszuson várható a már említett személycserék formájában. S a propaganda újemberekről, megújuló pártról, meg persze nyilván új programról harsog, de ez utóbbinak kérdésünk szempontjából nincs jelentősége.
A 2009-es év első felében a listás helyek elosztása, újraosztása lehet az adu Gyurcsány Ferenc kezében, ami felülír minden más kérdést a párt középkáderei számára. S már el is jutottunk 2009 nyaráig, amikor már értelme sem lesz leváltani a pártelnök-miniszterelnököt.
A konklúzió tehát – stílszerű MSZP-jelsó átirattal – igen, meg tudja csinálni!
És mindössze pár száz, legfeljebb pár ezer emberre lesz szüksége hozzá.
Na, ezt ide írom még egyszer: pár száz, legfeljebb pár ezer emberre lesz szüksége ahhoz, hogy tízmillió polgár akaratával tartósan dacolni tudjon.
 

Szólj hozzá!

Tragikomédiából pszichothriller

2008.04.07. 12:17 Ratius

Még gyermekkoromban láttam azt a komédiát, amelyben a pszichiáter azon lamentált őrült-e vagy sem.
-         Igen – hümmögött. - Orvosként meg tudom állapítani, hogy őrült vagyok. De, ha tudom magamról, hogy őrült vagyok, nem lehetek őrült. Viszont én orvos vagyok, tehát tudom, hogy megbolondultam. De, ha tudom, e tudás kizárja az őrületet, tehát normális vagyok. Viszont, ha normális vagyok, akkor helyes diagnózist állíthatok föl, azaz nem kétséges, hogy megbolondultam… És így tovább.
Nagyon vicces jelentet volt. Könnyeztem a nevetéstől. Csakúgy, mint péntek este, amikor a miniszterelnök hasonló bravúros monológot adott elő.
-         Miniszterelnökként úgy vélekedett, egy nálánál karakteresebb reformerre volna szükség, ha ilyen felbukkanna, át is adná helyét. Pártelnökként azonban a szelídebb reformok mellett teszi le a voksát, ezért szó sem lehet arról, hogy keményebb reformer vegye át a kormányt.
Odáig jutottunk tehát, hogy most már nem Szoci Feri veszekszik Szadi Janival, hanem Pártelnök Feri került konfliktusba Kormányfő Ferivel.
Igen, jó a diagnózis: itt egy emberből kettő skizofrén!
Hol vagy Veér András, most, hogy a nemzetnek szüksége lenne rád?
Persze, az OPNI-t előrelátóan bezárták, felszámolták. De fordulhatunk a Nemzetközi Vöröskereszthez. Hátha tudnak nekünk küldeni tízmillió kényszerzubbonyt!

Szólj hozzá!

Dehogy nyulak, kakukktojások!

2008.04.04. 15:18 Ratius

A kormányválság kezdetekor sokan megírták, Kóka János és Gyurcsány Ferenc sajátos ,,gyáva nyúl” játékba kezdett. Afféle erőpróbát tartottak, ki a bátrabb, ki a keményebb legény. Olyannyira elterjedt ez az értelmezés, hogy már-már a jópofa összeesküvés elméletekkel vetekszik. Pedig – így, néhány napos történelmi távlatból – már jól látszik, hogy a ,,gyáva nyúl” magyarázat éppen olyan légből kapott, mint az összenevetős-összekacsintós összeesküvés-koncepció.
A konspirációs vonalat most tegyük félre egy időre! A napokban olvastam valahol: ugyan kérem, ezek még egy villamos-vásárlást sem tudnak megszervezni, nem, hogy egy összeesküvést! Maradjunk tehát a nyulas elképzelésnél, mert annak cáfolata még nem hangzott el. Hát majd most. Íme:
A két pártvezér eddig sem azon vitatkozott, ki a bátrabb. Épp ellenkezőleg, pontosan tudták, és tudják ma is, hogy mindketten nagyon bátrak, bátrabbak is a kelleténél. Százszor bátrak, sőt viharvertek… (Mégsem születtek nagy dolgok…, de ez most mellékes.)
Nekik ugyanis semmiféle vesztenivalójuk nincs. Ők nem afféle húsvéti nyulak, akiket az ünnep végén felkoncolnak, s csontjaikat a vidám családapák szopogatják el. Nem gyáva nyulak, akik kétségbeesetten rántják félre a kormányt az utolsó pillanatban. Dehogy! Ők bátran összetörik az autót, ezen igazán ne múljon!
Hogy mit nyertek vele, azt már ezren megírták. Számukra igazi nyer-nyer játszma volt a koalíciós szakítás. Hogy az ország vesztésre áll, az meg legyen az ország gondja. Őket bizony nem érdekli.
A két pártvezér ugyanis rendkívüli különbözik minden ismert és kevésbé ismert politikustól. Egyikük sem egy Lendvai Ildikó, Szili Kati, Fodor vagy Kuncze Gábor, netán Orbán vagy Kövér. Ebben a sorban a Gyurcsány-Kóka páros lenne a kakukktojás.
Ők nem politikusok. Ezelőtt sem voltak azok, eztán sem lesznek. Ők nem akarnak egész életükben bársonyszékben ülni, nem akarnak képviselők, miniszterek meg efféle valakik lenni. Ők gazdagok. Mert elsősorban gazdagok akarnak lenni. Ehhez jól jön persze, ha beülhetnek egy bársonyszékbe, netán miniszterelnöki fotelbe, de saját pozíciójukat is a gazdagodás szemüvegén keresztül nézik. Ha lehet, hát gazdagodnak általa, ha nem lehet, hát elmennek ,,Lószancseleszbe filmsztárokkal hetyegni”, ahogy Fülig Jimmy mondta.
S mivel semmiféle politikai identitás nem köti őket, hát politikai kérdésekben rendkívül bátrak. Elmennek a végső határig. Sőt még azon is túl. Ugyan miért ne mennének?
A végső határ pedig még nagyon messze van. Mert belső határ, morális választóvonal a politikai felelősség és felelőtlenség, a bátorság és a kalandorság között számukra láthatóan nem létezik. Talán nem is értik, amikor ilyesmivel szembesítik őket. Láthatóan fogalmuk sincs, mi a csudáról beszél az, aki a politikai felelősség kérdését feszegeti.
Úgy tűnik, a két milliomos pártvezér elég egyszerűen működik. Ha közvetlen támogatóik – pártjaik nagyjai – kezdenek elfordulni tőlük, akkor veszélyt éreznek, s gyorsan tesznek valamit, ami a megszünteti, csökkenti, de legalább elodázza a veszélyt. Persze ez egyre nehezebben megy. Egyre kevesebbeket lehet visszaédesgetni, és egyre drágábban.
De azért ne reménykedjünk túlságosan. Egyáltalán nem ürült még ki az államkassza. Akad még pénz, pozíció, hitel a következő veszély elhárítására is.
Lesz itt kisebbségi kormányzás, igaz, egyre kisebb és kisebb kisebbséggel…
 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása